Kellene kiskert, bőtermő!
filmvetítés
Október 14-én folytattuk az IKON Stúdió rövidfilmjeinek vetítését könyvtárunkban. Az esten hét kisfilmet láthatott a közönség, amelyeket 2013-ban forgatt a stáb Rimócon.

A nógrádi faluban közel 400 fős cigány kisebbség él, akiknek bár földjük is van, nem művelték azokat. Az Iskolakert program keretében először a felnőtteket tanították meg a konyhakerti növények termesztésére, majd az iskolában a gyerekek is elsajátították az ültetés, kapálás, öntözés, betakarítás munkafolyamatokat. Több növény művelését is megtanulták: paprika, paradicsom, hagymafélék, babfélék, burgonya, kukorica.

A program célja az volt, hogy a családok valamilyen szinten önfenntartók lehessenek, legalább saját célra meg tudják termeli a zöldségeket. Sajnos a program hosszútávon nem érte el a célját, a falu polgármesterének halála után, aki a projekt ötletgazdája volt, elhalt a kezdeményezés anélkül, hogy a családok mindennapi életévé vált volna a zöldségtermesztés.
A filmek hangulata, a szereplők, a bemutatott élethelyzetek így is maradandó élményt nyújtottak a közönségnek.
Fotó: FSZEK
Információ
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.700 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.600 Ft
6 hónapra: 4.300 Ft
3 hónapra: 3.100 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap
Napijegy: 1.700 Ft / nap
Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.600 Ft
6 hónapra: 4.300 Ft
3 hónapra: 3.100 Ft
Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft
Kedvezmények
Online
