Kabos Gyula    

Kabos Gyula
Fotó: restancia.hu

                                                                      (Budapest, 1887. március 19. - New York, 1941. október 6.)

A magyar színész és komikus a Király utca 76. szám alatt élt.

A nagy nevettetőként híressé vált színész Kann Gyula néven született egy szerény körülmények között élő pesti zsidó család negyedik gyermekeként. Három nővére és két öccse volt. A népes família a századforduló tájékán költözött korábbi otthonából, a Felsőerdősor utca 15-ből a Király utca 76. szám alatt álló bérházba. Bár szülei könyvelőnek szánták, még az atyai pofonok sem tudták eltántorítani a színészi pályától.
Kabos későbbi elmondása szerint apja – aki komoly ökölvívó múlttal rendelkezett – egy jól irányzott jobbhoroggal adta tudtára, hogy nem támogatja pályaválasztását.  

A kereskedelmi iskola mellett a színitanodába is eljárt, majd vidékre szökött és segédszínésznek állt. Valódi színészi pályafutása Szabadkán kezdődött, majd később Nagyváradon már a Szigligeti Színház sztárjaként ünnepelték. Budapestre visszatérve számos fővárosi színházban – így a szülői házzal szemben lévő Király Színházban is – játszott, hatalmas sikert aratva. Ekkoriban, 1913-ban a Király utca 87-ben bérelt szobát. 1919-ben feleségül vette a hadiözvegy Puhalag Máriát, akinek ekkor már volt egy nyolcéves kislánya, Gabriella. A menyegzőt követő évben megszületett közös gyermekük, István György.

Bár színészként jól keresett, merész vállalkozásai rendre kudarcba fulladtak: 1918-ban sikertelenül próbált Nagyváradon színházat nyitni, majd 1929-ben a csődbe jutott Operettszínház igazgatója lett, azonban nem sikerült a Fővárosi Művész Színházra átkeresztelt teátrumot felvirágoztatnia. Adósságai miatt Kabos és neje kénytelenek voltak eladni elegáns négyszobás lakásukat, és gyermekeikkel együtt egy szerényebb otthonba költözni a Dessewffy utcába.

Az 1930-as években, a hazai hangosfilm-gyártás kezdetén a filmszerepek újabb lehetőséget hoztak számára – olyan produkciókban vált alakja halhatatlanná, mint a Hyppolit, a lakáj, vagy a Meseautó.

Kabos Gyula
                                                                                                          Fotó: mafab.hu

A második világháború viszontagságai elől menekülve, valamint annak reményében, hogy külföldön pénzt csinál, feleségével 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol „Magyarország Charlie Chaplinjeként” üdvözölték. Jól beszélt angolul, de sajátos humorával az amerikai színpadon nem tudott érvényesülni. Kisebb szerepeket játszott, Brooklynban és a Broadwayen készült fellépni, mikor a próbák alatt többször rosszul lett. Az orvos tanácsának ellenszegülve továbbra is színpadra lépett, míg végül tüdőgyulladással kórházba került. 1941. október 6-án, 54 éves korában hunyt el New Yorkban. 
A művészt a New Jersey állambeli Emerson Cedar Parki temetőjében helyezték örök nyugalomra, de egy adminisztratív hiba miatt elírták a nevét és Gyula Kobast véstek a sírkőre.
Földi maradványait 1996-ban hozták haza, és helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. 1997-ben posztumusz Köztársasági Elnöki Arany Emlékéremben részesült.

Kabos Gyula amellett, hogy szenvedéllyel dohányzott és a kávé rabja volt, tornászként is megállta a helyét, autót vezetett, az ínyenc falatok helyett pedig nagyobb örömét lelte egy jó könyvben. Magát inkább szomorú embernek vallotta, de kötelességének érezte, hogy a körülötte lévőket mindig megnevettesse. Rögtönzött poénjaival, leleményes szójátékaival szórakoztatta a közönséget a színpadon és a filmvásznon, színészi ambíciói azonban túlszárnyaltak az egyszerű komédián: „Nemcsak felületesen nevettetni, hanem mély, igaz emberi érzéseket szólaltatni meg a színpadon: ez minden vágyam. Furcsa, tragikus orosz figurákra gondolok leginkább, melyeket az orosz klasszikus írók keltenek életre, és amelyek a legközelebb állnak hozzám.”

A ’30-as években szinte nem volt magyar film Kabos nélkül: bármennyire aprócska szerepet is alakított, zseniális játékával emlékezetes figurát faragott belőle. Tiszteletére 2002-ben avattak emléktáblát egykori otthonának falán, a Király utca 76. szám alatti épületen.


Forrás: lechnerkozpont.hu, wikipedia.hu, hamuesgyemant.hu, cultura.hu

Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 322 6656
Vezető: Kuczkó Andrea
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online