Grünberger Tamás

Magyarország egyik legnevesebb iparművész-csillárkészítője volt, akinek üzlete a Nagymező utca 21. szám alatt található.

Grünberger Tamás az Iparművészeti és Tervezőművészeti tagozat nem akadémikus köztestületi tagja kinevezést kapta a Magyar Művészeti Akadémiától. Kamarai munkájának elismeréseként 1997-ben Aranykéz Emlékplakett, 2014-ben BKIK Emlékplakett kitüntetésben részesült. A család hagyományait megőrizve, apja foglalkozását követve csillárkészítő műhelyében készítette az olykor monumentális világítótesteket.

 A céget 1901-ben alapította Tamás nagyapja, Adolf, aki a Somogy megyei Kötcsén sváb iparosoktól tanulta a szakmát. Mivel ekkortájt, a kilencszázas évek elején épültek Erzsébetváros bérpalotái, a család nemcsak zsidó származása, hanem az építkezések generálta munkaerőigény miatt is ezen a helyen, a Dob utca környékén telepedett le. A dédapa, Adolf a Kertész utcában, egy műhelyben kezdett dolgozni, fiai pedig besegítettek neki.

 „Jó a kedvem, hej tillárom / Grüntől vettem a csillárom” – örökítette meg a hatvanas években az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája egyik slágere. Ebből is látszik, hogy a Grünbergerék csillárboltja fogalom volt.

A második világháború alatt az üzletet kirabolták, a cégvezető Jenő és a nagyszülők meghaltak, majd a boltot államosították. Grünberger Manónak, aki akkor már az Andrássy úton műkereskedelemmel is foglalkozott, „felajánlottak, hogy nem teszik padlóra”, a szakmában maradhatott: az Andrássy úti lámpaszövetkezetbe hívták dolgozni, ahol saját csillárjait árulhatta – azokból képezték ugyanis a szövetkezet árukészletének alapját. Manó az ötvenes évek végén válthatta ki az ipart, és a Nagymező utcában néhány családtaggal Győri néven dolgozhattak tovább, csak a rendszerváltás után szerezték vissza eredeti nevüket.

Tamásnak 1968-ban kellett átvenni az üzletet, ám ő mindenáron sportriporter szeretett volna lenni. A család megtiltotta neki a pályamódosítást, amiért később hálás volt. Ötvösként végzett a Pénzverőben, de a csillárkészítéshez tucatnyi szakmát kellett elsajátítania: az ötvös, bronzműves, rézműves, fafaragó, fémöntő, esztergályos, csőhajlító, géplakatos, belsőépítészeti-statikai és villanyszerelői tudás a Grünberger-családban apáról fiúra száll.

Grünberger Tamás tizenkét templomban dolgozott, de a legbüszkébb a Dohány utcai zsinagógába tervezett másfél tonnás, 126 égős csillárjára volt. Új statikai megoldást kellett kitalálnia a szerkezet felfüggesztéséhez, amelyért Europa Nostra feltalálói díjat kapott, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is.

Grünberger-csillár látható többek között az Operettszínházban, a Zeneakadémián, a New York Palotában, az állatkerti Elefántházban, Uránia Moziban és az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban is.


Első köztéri alkotását 2004-ben készítette Kötcsére, amellyel a világháborúban megölt 600 ezer magyar zsidónak, illetve édesapja családjának állított emléket. A művész egy korábbi interjúban így vallott szakmájáról: „Az én szakmai fejlődésemnek az istenhit az alapja, az örökkévaló életre dolgozom. Így aztán garancia is addig van, amíg én élek. Nem arra hajtok, hogy minél hamarabb tönkremenjen a csillár, és visszahozzák javítani, vagy újat venni.”
Mesterségét a fia, Gábor viszi tovább.

Forrás: welovebudapest.hu, hvg.hu, nullahategy.hu, bkik.hu