A kicsi nem csak szép, de jó is - Kükedi Zsolt előadása 

Kükedi Zsolt

 A múlt évben a Budapesti Goethe Intézet Könyvtárával közösen szerveztünk a fenntarthatósággal kapcsolatban egy előadást és kiállítást a témában íródott könyvekből. Akkor is, és most is úgy érezzük, hogy nagyon fontos a jövőnket befolyásoló kérdésekről nyilvánosan beszélni.
Ezért idén három részből álló sorozatot indítottunk, aminek első része október 19-én volt.

“A kicsi nem csak szép, de jó is – avagy a helyi gazdaság fejlesztésének legjobb példái Magyarországon, illetve hogyan szóljunk bele a jövőnkbe európai polgárként?” címmel
 Kükedi Zsolt, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjának előadását hallhattuk. 

Prezentáció

Az este folyamán bepillantást nyerhettünk Magyarország legkisebb településeinek lenyűgöző gazdasági sikertörténeteibe, például Hernádszentandrás, Hajdúnánás, Alsómocsolád illetve Göncruszka történeteibe.

Helyi pénz

Hallhattunk a helyi pénz fogalmáról, megismerhettük az EGBSZ munkáját és a polgári cselekvési lehetőségeket.
 

Az előadás egy pillanata

 A program Terézváros önkormányzat támogatásával valósult meg. 

Fotó: FSZEK

Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 322 6656
Vezető: Kuczkó Andrea
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online