Erkel Ferenc



(Németgyula (Gyula), 1810. november 7. - Budapest, 1893. június 15.) 

A zeneszerző, karmester, zongoraművész az Andrássy út 67., és a Király utca 84. szám alatt is élt Terézvárosban. 

Erkel Ferenc muzsikusdinasztiába született, a család tíz gyermeke közül ő volt a második, egyben az első fiú. Apai ágon felmenői zenészek voltak, apja, Erkel József, nagyapja, id. Erkel József és dédapja, Erkel Vilmos is. Nagyapját Wenckheim Ferenc gróf hívta Gyulára 1806-ban a kastély zenei életének megszervezésére és vezetésére, valamint azért, hogy a gyermekei megfelelő zenei neveltetését biztosítsa.

Ferenc zenei tanulmányait apja kezdeményezésére és annak irányításával kezdte meg. A fiatal Erkel már tízévesen orgonált, és miséket kísért a templomban. Középiskolás évei alatt a pozsonyi bencés gimnáziumban zenei nevelője a morvaországi elismert pedagógus, Klein Henrik volt. A bécsi klasszikus mesterek zenei világát általa ismerte meg, a nagy operaszerzők műveit éppúgy itt hallotta először, akár a virtuóz Liszt Ferencet.  

Huszonnégy évesen debütált Pesten, a közönség 1834. május 4-én hallgathatta meg a Nemzeti Kaszinóban hangszeres szólistaként. Zongorajátéka csupa elismerő kritikát kapott. A bemutatkozáshoz a legjobb helyet választotta, hiszen a Nemzeti Kaszinó az idő tájt a kulturális élet egyik fontos színtere volt, annak ellenére, hogy csak hét éve alakult meg Széchenyi István gróf kezdeményezésére.  

Új fejezet kezdődött Erkel életében, 1835-ben Pestre költözött és a budai Várszínházban működő Magyar Színjátszó Társaság karnagyának nevezték ki. Hamarosan elfogadta a Pesti Német Színház invitálását, ahol másodkarmester lett. 1838-ban már a Pesti Magyar Színház karmesteri székében találjuk. Első operája, a Bátori Mária 1840-ben készült el, ez a dátum egyben a magyar nemzeti opera születését is jelenti. A művet a színház névadó ünnepségén mutatták be (amikor Magyar Nemzeti Színházzá keresztelték át) 1840. augusztus 8-án. Erkel egyre elismertebb szereplője lett a magyar zenei életnek, az 1844-es esztendő pedig pályája csúcsának tekinthető. Ebben az évben írtak ki pályázatot a Himnusz megzenésítésére. A felhívásra tizennégy pályamunka érkezett, melyek közül a bírálóbizottság – amelynek Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede is tagja volt – Erkel Ferenc Himnuszát nyilvánította győztesnek. A Himnuszt 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban Erkel vezényletével. Ugyanebben az évben debütált Hunyadi László című operájával is.    

A szabadságharc nem kedvezett a karrierjének. Ő maga is katonának akart állni, de népes családját el kellett tartania. Miután a szabadságharc elbukott, az elnyomás éveiben nem játszhatták Erkel operáit. Miután itthon fokozatosan újjáéledt a zenei élet, neves külföldi zenészek jöttek az országba. A hangversenyeket Erkel szervezte, aki anyagi gondjai miatt zongoraleckéket is adott. Erkel híre bejárta Európát, de ő maga nem akart külföldre menni, mindvégig a hazájának alkotott.

Erkel ez idő tájt már nős volt. A budavári Nagyboldogasszony-templom karnagyának, Ádler Györgynek a lányát, Ádler Adélt vette feleségül 1839-ben, ő ugyancsak képzett zenész volt. Házasságukből 11 gyermek született, a zenei pályát hárman is folytatták. Erkel Sándor az Operaház első karnagya, majd igazgatója is volt.

Erkel vezetésével alakult meg 1853-ban a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, amelyet vezényelt is. Magánélete kevésbé alakult jól, házassága egyre inkább konfliktusokkal terheltté vált.  Miután lányuk meghalt, 1860-ban elváltak, a feleség Gyulára költözött.

A XIX. század közepére már egyértelműen jelentkezett az igény egy magas színvonalú zenei oktatási intézmény létrehozására hazánkban. Erkel a zenei oktatás megújításának egyik élharcosa volt. Miután 1873. február 8-án elfogadta a parlament a törvényjavaslatot, Liszt Ferenc és Erkel Ferenc hatalmas lendülettel kezdte el tervezni a felsőfokú zenei intézményt, és 1875 márciusában meg is alakult az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia Liszt Ferenc elnökletével. 

Liszt Ferencet a Zeneakadémia elnökévé, Erkel Ferencet igazgatóvá és rendes tanárrá nevezték ki az intézményben, amely 1875. november 14-én nyílt meg Magyar Királyi Zeneakadémia néven. Az első időkben az akadémia a Hal tér 4. szám alatt működött, majd átköltözött az újonnan épült Andrássy úti (akkor Sugár) palotába.  A palotában alig húsz évig, 1879 őszétől 1907 közepéig zajlott egyetemi oktatás. Lisztnek egy szolgálati lakást rendeztek be az épület első, Erkelnek pedig a második emeletén. A tantermek a második és a harmadik emeleten voltak.



Erkel Ferenc utolsó operáját, az István királyt 1885-ben mutatták be az előző évben megnyílt Magyar Királyi Operaházban. Az akkor már hetvenöt éves Erkel azokban az években a Király utca 84. szám alatt lakott egy kétemeletes bérházban. Dubez Péter hárfaművészé volt a ház, aki jó barátja volt Erkel Ferencnek. Az egyetlen teraszos lakást ajánlotta fel a zeneszerzőnek, aki az István királyt itt fejezte be.  

Erkel szenvedélyes sakkozó, kortársai szerint jó játékos volt. Szerepet játszott a Pesti Sakk-kör megalapításában, melynek később elnöke lett.

Nyolcvanadik születésnapján adta utolsó hangversenyét, amelyet szűnni nem akaró taps fogadott. 

Míg az év jelentős részét Pesten, addig a nyarakat egy svábhegyi villában töltötte. 1889-ben megvált a zeneakadémiai állásától.  

Élete utolsó négy évében, minden nyáron a Diana utca 7. szám alatt, Placht József hangszerkészítő és kereskedő klasszicista villájában lakott, és itt is hunyt el 1893. június 15-én. 

Forrás: pestbuda.hu, wikipedia.org
Fotó: oszk.hu, cultura.hu, wikipedia.org