Mai Manó Ház, Nagymező utca 20.

Forrás: maimano.hu

A kivezető útvonalak mellett a keresztező utak jelentősége a 19. század közepéig csekélyebb volt – illetve csak a Terézváros gyarapodása és egyúttal önállósodása után nőtt meg. Az egyetlen igazán jelentős korai keresztutca a széles, templom körüli részében térszerű Nagymező utca volt. Ez az utca, névvel megkülönböztetett dűlőútként már az 1720-as évek óta ismeretes - lényegében a terület északkeleti határaként. Alakja, szélessége a 18. században rögzült, neve sem változott, 1874 óta hivatalosan is Nagymező utca. Bár utcaként ismerjük, a 20. század elejéig piacként is működött, elődeink utcaként emlegették, de inkább térként gondoltak rá.

Mai Manó tiszti ruhában (1895)
Forrás: maimano.hu

Mai Manó császári és királyi udvari fényképész és felesége, Rothauser Etelka 1892. január 30-án 35.000 forintért vásárolta meg a Nagymező utca 20. szám alatti egyemeletes lakóházat. Egy évvel később, 1893. január 5-én Mai Manó háztulajdonos, építtető, építési engedélyért folyamodott a tekintetes fő- és székvárosi Tanácshoz, kérve, engedélyezzék a régi ház lebontását és helyébe egy új, három emeletes műteremház építését. Nem következetlenség a három emelet és a nyolc szint emlegetése, mert a pincével, a földszinti belépővel, a félemeleti kismanó galériával, az első emeleti kiállító teremmel, a második emeleti üvegműteremmel, a felette lévő könyvtárral és a legfelső rész kettéosztott terével pontosan nyolc bejárható szintet rejt a kívülről háromemeletesnek látszó épület. Némi engedélyezési huzavona és többszöri tervmódosítás után, melyet a Fővárosi Levéltárban megmaradt iratok dokumentálnak, fényképészünk megkapta a kért hozzájárulást.

  
Forrás: welovebudapest.com, maimano.hu

A házat Nay Rezső és Strausz Muki tervei alapján, Mann József építészmester építette fel, és alig másfél év elteltével, 1894. július 31-én már a lakhatási engedélyt is kiadták az akkori hatóságok. Az új épület utcai szárnyában kaptak helyet a fényképész­­et különböző színterei és tulajdonos lakása, míg az udvari részben főként bérlakások épültek, acélból, hogy a házfenntartás is valamennyire rentábilis legyen. A műteremház gazdagon díszített neoreneszánsz, historizáló külső homlokzatot kapott, szobrok, domborművek, díszítések és terrakotta lapokra festett freskók díszítik. A festé­szetet és a fény­­képészetet jel­ké­pe­­ző allegorikus nőalakok a két művészeti ágra jellemző tárgyakat tartanak kezükben, a kor fényképészeti ikonográfiájában megszokott módon jelezve a képkészítési eljárások rokonságát. Ezek még felújításra szorulnak, de mind az utca túloldaláról, mind a könyvtárhoz kapcsolódó két erkélyről jól szemügyre vehetők.

 
Forrás: welovebudapest.com, maimano.hu

Az előcsarnok vezetett az udvar és a főlépcsőház felé. (A harmincas években az Arizona mulató céljaira beépítették.) Az azóta történt átalakítások ellenére, a belépőt a kapuban még ma is a terazzo padlóburkolatból kiolvas­ha­tó Salve felirat fogadja, pontosan úgy, mint akkor. A lépcsőház oldalfalában megmaradtak a néhai kirakatszekrények. A gipszstukkók alatt kialakított díszes üvegvitrinekben Mai Manó legjobban sikerült fotográfiáit, a híresebb társasági személyiségek, arisztokraták, elegáns budapesti hölgyek, és természetesen a legbájosabb gyermekek portréit tekinthette meg a belépő, aki egyúttal választhatott az általa igényelt hátterek, beállítások, kellékek, világítások között is.

A századforduló műteremházainak előcsarnoka egyébként nemcsak itt, de mindig, mindenütt a fotográfus munkáinak reklámozására szolgált, megadta a látogatás alaphangját, és a mester sokoldalúságát reprezentálta a betévedő számára. Tulajdonképpen ma sincs ez másként. Itt tájékozódhatnak a Manóházban és a fotómúzeumban zajló kiállításokról, rendezvényekről, a ház szolgáltatásairól.

Mai Manó fényképei
Forrás: Wikipédia, maimano.hu

Az aradi Weisz Hugó – aki Mai Manó halála után az özvegytől átvette a Nagymező utcai épület üzemeltetését – Milyennek kell lenni egy modern műteremnek címmel pontos leírását adta a kor szakmai igényeinek: “A kirakatokra igen nagy súlyt fektetek. Minden szekrényben más és más felfogást, más és más kivitelt lát a szemlélő. Pigment, guminyomat, platinok, akvarellek, szépianagyítások… enteriőrök stb. váltakoznak bennük, alkalmat adva a szemlélőnek arra, hogy a fotográfiai eljárások minél nagyobb változatát láthassa maga előtt. Súlyt fektetek természetesen a kiállított képek környezetére is, mert a hatás fokozásában a miliőnek tagadhatatlanul nagy szerep jut.” (A Fény, 1907. 7. sz. 181–184. o., 1907. 8. sz. 207–212. o.) Mai Manó sem tett másként.

Forrás: welovebudapest.com

Az elő­­­csar­nok fél­e­me­leti galériájára márványlépcső vezet, kovácsoltvas korlátjában MM monogram. Valamikor a feljárat szimmetrikus, kétkarú lépcső volt, amiből mára ugyan csak egy maradt, ám aki nemcsak a lába elé, de felfelé is tekint, az Albert Raudnitz bécsi festő, 1894-ben festett, aranyozott keretbe foglalt olaj táblaképének puttóit láthatja. Miért volt szükség erre a más pesti bérházakra nem oly nagyon jellemző, különleges díszítettségre? Mert a fényképészhez érkező delikvenssel el kellett hitetni, hogy olyan helyre érkezik, ahol megköveteltetik az úriemberként való magatartás, olyan helyen van, mondták a falak, díszítések, berendezési tárgyak, amely illő keretet ad ahhoz, hogy ő megfelelő módon viselkedhessék, amikor arra kerül a sor, hogy a hozzá legméltóbbnak ítélt pózban megörökíttessék az utókor számára.

A félemeleti galériáról, mely az új honfoglalás első megnyert helységeként 1995 végétől kisgalériaként és könyvesboltként működik, s mely kétszer is elnyerte azóta a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók szavazásán a főváros legjobb galériája címet, keskeny lépcső vitt a fényképész első emeleti iro­­dá­jába. Ennek fala tölgyfával volt - és helyenként még van - burkolva. Az első emeleti folyosó udvarra néző hármas ablakának maratott mintás üvegtáblái ma is láthatóak, természetesen itt is a fényképész monogramja köszön vissza a bonyolult díszítések szövevényéből. Ebben a félemeleti irodában fogadták a fényképész alkalmazottai a vendéget, s beszélték meg vele, portrét vagy családi képet óhajt-e, hány darabra, milyen méretre gondol, mi, mennyibe kerül, milyen határidőre szállítanak, etcetera. Itt a fényképész alkalmazottai, az ún. fogadókisasszonyok üdvözölték a vendéget. A fényképész végig a házigazda szerepét alakította, aki nem akármilyen otthonában, az erre a célra berendezett szalonban fogadta a hozzá betérőket. És persze mellékesen le is fényképezte őket, de ez volt a legkevésbé időigényes része az egész látogatásnak.

 
Forrás: welovebudapest.com

Jelenleg a térben egy óriási velencei tükör, valamint a kiállítótermek ajtajának maratott, Mai Manó monogramját ismétlő díszítése mutatja a volt műterem pompáját. A két terem közötti ajtórésben nyílik egy kétszárnyú, rézkeretezésű, csiszolt üvegű tolóajtó, melyhez hasonló szépet keveset látni más polgári lakásokban. Ez a három helység és a hozzá tartozó erkély szolgált annak idején a fényképész, felesége és fiuk lakásául. Ma kiállító teremként funkcionálnak, André Kertész nevét viselve.

A volt iro­dá­­ból – ma is használatos - faragott tölgyfalépcső visz a má­sodik eme­leti fo­ga­dó­terembe. Korlátja még a hegesztés feltalálása előtt készült, a fémdíszeket összelapolták és szegeccsel erősítették össze. A szalonnak berendezett teret meghatározzák Róth Miksa festett ólomüveg-ablakai. A terem lábazatát betétdíszes faburkolat borítja, a falakat puttófejes stukkókat hordozó pillérek tagolják. Szalonenteriőrként volt berendezve: dívánnyal, dohányzóasztallal, szőnyegekkel, függönyökkel, órával, szobrokkal, virágokkal, s természetesen fényképekkel a falon. Az asztalra helyezett képtartókban, albumokban, kisebb könyvszekrényt is elhelyeztek a fogadóteremben, megrakva illusztrált fényképészeti folyóiratokkal, fotográfiai évkönyvekkel.

 
Forrás: welovebudapest.com, maimano.hu

„Az elfogadó terem olyan hivatással bír, mint a nagy urak (ministerek, püspökök) előszobái, vagy a vasúti várótermek, melyekben eltöltjük az időt addig, míg reánk nem kerül a sor (…) Több helyen láttunk már az ilyen elfogadó teremben aranyhalakat, madarakat stb. Ezek mind emelik a váróterem szépségét.” írta dr. Sárffy Aladár A fényképészet aesthetikája (Folytatás) című cikkében. (Magyar Fényképészek Lapja, 1899. 5. sz. 98-99. o.) A volt szalon most szintén kiállítótérként funkcionál.

A “szalonhoz” toalett szobák kapcsolódtak, ahol a megrendelők rendbe hozhatták ruháikat, frizurájukat a felvétel előtt, hétköznapi énjüket tetszésük szerint átformálhatták. „Eltekintve attól, hogy a fényképészettel foglalkozók minden rendű és rangú közönséggel kell, hogy érintkezzenek, oly társadalmi műveltség és ízléssel kell bírniok, hogy ezek szokásait, óhajait megértse, felismerje, ehhez alkalmazkodni képes legyen, sőt mindig az üzlet előnyére kihasználni tudjon." (Mai Manó megmaradt előadásából a Fényképészek Köre 1889. március 14-ei estélyén)

  
Forrás: welovebudapest.com

A volt öltözők helyét ma kiállítási terek foglalják el, ezt George Eastmann-ről nevezték el a Mai Manó Ház mai üzemeltetői. A fogadóteremmel egy szin­ten, az utcai oldalon van az épület legszebb része, a felvéte­lezésre szol­gáló nap­fényműterem. Az idevezető duplaszárnyú, historizáló ajtó maratott üvegbetétjében is ott látható a dupla M-es monogram. A fény az üve­gezett zárterkélyen és annak ferde üvegtete­jén jut a nagyméretű, csoportképek felvételére is alkalmas he­lyi­ség­be, melynek mennyiségét, irányát két függönyrendszerrel lehetett szabályozni. A vasszerkezet két kültéri oldalán, egy-egy gazdagon díszített, neoreneszánsz, timpanonos, kagylódíszes záradékú, Zsolnay-pirogránit elemekből készült szoborfülke, és bennük bronz nőalakok állnak. Mind az utcáról, mind az üvegfal mellől jól szemügyre lehet venni őket, s azonnal megállapítható, hogy még jócskán van mit restaurálni a házon és díszítésein. A műteremben, bent a két végfalon freskók láthatók, melyek nemcsak a helység dekorativitását növelték, de a fényképek elkészültéhez is konkrét háttérként szolgáltak.

 
Forrás: welovebudapest.com, maimano.hu

A felvételi teremhez szárazlaboratórium kapcsolódott, amelyet kizárólag a kazetták betöltésére, lemezek cseréjére használtak. Itt tárolták a felvételekhez használt különböző objektíveket, kellékeket, a háttereket is. Most ezt is hozzányitották a kiállító teremhez. A sarokban balra, a keskeny ajtó mögötti melléklépcső vezet fel a könyvtár előterébe és a tetőtéri műtermekhez. Ez biztosította a közvetlen összeköttetést a felvételi terem és a két szinttel feljebb elhelyezett munkaszobák között, ahol a retusőrök, színezők, má­so­lók, kasírozók dol­goz­tak a nap­fény világítású ter­mek­ben. Az inasok, segédek nem zavarhatták a fényképész és vendégeinek diskurzusát, a technikai háttér rejtve volt a megrendelő előtt azáltal, hogy a munkatereket, az azok megközelítésére szolgáló lépcsőket, ajtókat elkülönítették a vendégfogadásra rendszeresített helységektől.

Máig látható az egész épületet összekötő kis liftecske is, melyen az elkészült munkákat, a megmutatni kívánt nézőképeket, eszközöket szállították a különböző szintek között. Mindenre gondolt a kor fényképésze, akinek az illúzió megteremtése és folyamatos fenntartása legalább olyan fontos dolgát képezte, mint a fénykép technikai elkészítése. A Magyar Fényképészek Lapja júniusi számában dr. Sárffy Aladár erről is részletesen ír, hiszen, mint időről-időre lefényképezett polgár, látta a megrendelő oldaláról, s mint Veress Ferenc kolozsvári fényképész éveken keresztüli tanítványa, munkatársa, barátja, érzékelte a fényképész szemszögéből is a folyamatokat.

 
Forrás: welovebudapest.com

Eggyel feljebb anno technikai helységek, ma irodák, valamint a Pécsi József nevét viselő fotográfiai szakkönyvtár található. Az épület jelenleg a nagyközönség számára idáig látogatható, pedig feljebb még igazi érdekességek várnak a felújítási pénzek további néhány száz milliójára. A legfelső két szinten, az utca felé nézett a sokszorosító helyiség, ahol az előhívott negatívok kontaktmásolása, esetleg nagyítása zajlott, továbbá a festészeti műterem, ahol az eredendően barna képek kívánságra elkezdték közelíteni a valóság színeit, és a retusterem, ahol fájdalom, szenvedés nélkül szabadultak meg a dámák felesleges kilóiktól, plasztikai sebészi beavatkozás nélkül múltak el a ragyák, egyenesedtek ki kajla orrok. Ezen termek mögött helyezkedtek el a laboratóriumi és a másoló helyiségek, ahol gyakorlatilag készültek a ma is ismert, míves kidolgozású, harmóniát, békét sugárzó portrék, családi- és csoportképek.

Bár kézenfekvő lenne azt hinni, hogy a fényképészműterem azért jött létre, hogy ott minél jobb fényképeket lehessen készíteni, de ez nem így van. A díszes épület elsődleges célja az elhitetés, a fényképezendő személyben az illúzió felkeltése és folyamatos fenntartása volt, mely szerint ő nem azonos hétköznapi önmagával, ő több, jobb, okosabb, szebb, gazdagabb, jobbravaló, stb., mint az a hét többi, nem fénykép készíttetésre felhasznált napjain róla látszik. És ennek a hitnek felkeltésére, ébrentartására voltak alárendelve a terek, a berendezési tárgyak, ezt erősítette a fényképész és alkalmazottainak viselkedése, minden.

  
Forrás: maimano.hu

Az első rendszeres, összefoglaló fénykép-esztétika szerzője ekként ír erről: „A vendégek udvarias elfogadása és előzékeny bevezetése sympathiát ébreszt, jó hangulatot kelt és odaadó engedékenységet biztosít arra, hogy az actus végrehajtásánál mi leszünk azok, akiknek helyes műérzékére figyel a leendő személy. (…) Különös gonddal kísérjük az állítás minden folyását, az arc vizsgálásától kezdve addig, míg a ’most’ szóval megtörtént a levétel.” (dr. Sárffy Aladár: A fényképészet aesthetikája. (folyt) Magyar Fényképészek Lapja, 1899. ápr. 20. III. évf. 4. szám 73-76. o.)

1931-ben a fényképész fiától megvásárolta Rozsnyai Sándor zeneszerző és felesége Rozsnyai (született Senger) Mici, művésznevén „Miss Arizona”. Ők építették az addig üres udvarba a három szintes Arizona mulatót. Ez 1944-ig működött, amikor is a tulajdonosokat elhurcolták. A háború után az épület a legkülönfélébb célokat szolgálta, iskola, bemutatóterem volt, majd a Magyar Autóklub budapesti szervezete használta 30 éven át.

A Magyar Fotográfiai Alapítvány 1996-tól kezdve tudta kivásárolni a bérleti jogokat a bent lakó bérlőktől. A félemeleti Mai Manó Galéria 1995-ben, a Magyar Fotográfusok Háza az I. és II. emeleten 1999. március 18-án nyílt meg benne.

Forrás: maimano.hu

Források: maimano.hu, maimanohaz.blog.hu, ilyenisvoltbudapest.hu