Fonciere-palota, Andrássy út 2.

Fonciere-palota - régen
Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A kiegyezést követő évtizedek jelentős építésze, a neoreneszánsz paloták mestere volt Feszty Adolf. A korabeli lapok szerint legalább harminc épületet tervezett a mai Andrássy útra, ám jelenleg tizenegyről tudjuk biztosan, hogy az ő munkája. Így is joggal nevezhető a hivatalosan 1876-ban átadott, reprezentatív Sugárút egyik meghatározó építészének.

Feszty Adolf, építész Fonciere-palota és az Andrássy-út képeslapon
Feszty Adolf, építész (balra) építette a palotát az Andrássy úton (jobbra)
Forrás: ma7.sk, kitervezte.hu

Egyik legjelentősebb épülete a mai Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál álló Fonciere-palota épülete. Az 1864-ben alakult Pesti Biztosító Intézet 1879 decemberében összeolvadt a francia tőkével rendelkező Fonciere Biztosító Intézettel, amely a Sugárút legfrekventáltabb helyén vásárolt telket új palotájának és 1881-ban tervpályázatot hirdetett. Az 58 beérkezett pályaműből négy kapott díjazást – Pártos Gyula, Lechner Ödön, Quittner Ervin és Feszty Adolf –, az intézet pedig végül Feszty tervét fogadta el.

A palota homlokzata A palota homlokzata Oroszlán a homlokzaton Homlokzati oszlopdíszek Kovácsoltvas kapu
Forrás: welovebudapest.com

Az impozáns épület alig másfél év alatt, 1882 novemberére el is készült. A telek formája adta kihívásokkal Feszty sikerrel birkózott meg: a levágott tompa saroktelekre egy csapott sarkú, négyemeletes, olasz reneszánsz stílusú, oromzattal és lépcsőzetesen kialakított, dór, ión és korinthoszi oszlopokkal díszített teraszokkal hangsúlyozott, kupolával ékesített épületet tervezett, amelynek főbejárata az akkori Sugárútra nyílt. A sarokkupola szélkakasáig magassága elérte a 63 métert.

A palota kupolája - régen A palota kupola nélkül
Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, kitervezte.hu

Az előcsarnokot és a lépcsőházat márvány díszítette, a főlépcső vasszerkezetét a Ganz és Társa cég készítette. Az épületben 19 tágas, kényelmes lakást alakítottak ki, a nagyobbakhoz fürdőszoba is tartozott, de volt víz- és gázvezeték, valamint telefonhálózat is. Az Andrássy út 2. szám alatti épületet ma is megcsodálhatjuk kupolája és annak négy sarkán a várost figyelő griffmadarak nélkül, melyek a II. Világháborúban pusztultak el.

Hermész-szobor két griffmadárral Homlokzati dísz a peremen Oldalsó homlokzat A belső udvar
Forrás: welovebudapest.com

Az arany színben pompázó, eredetileg horganyból öntött Hermész-szobor a két griffmadárral 1990 óta újra látható az oromzaton, és a mai napig olvasható a felirat a felújított épületen: Fonciere Pesti Biztosító Intézet.

Az előcsarnok A lépcsőház a földszintről Lépcsőházi folyosó A lépcsőház felülnézetből Oszlop a palotában Kút a palota udvarán
Forrás: welovebudapest.com

Államosítás után az épület a sarki antikvárium miatt vált ismerté. Ebben a házban élt és dolgozott Komor Vilmos (1895-1971) a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere.

Emléktábla Komor Vilmos karmesterhez Emlékfelirat a tervezőről és építtetőről
Forrás: Wikipédia, welovebudapest.com

Az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán álló neoreneszánsz palota a legapróbb részletekig kidolgozott: a díszes homlokzat igényesen megmunkált belsőt takar. Bár ma erősen érződik az eltelt évek nyoma, a kovácsoltvas lépcsőkorlátok, a belső udvar, a márványlépcsők azért még képesek megidézni a valamikori eleganciát. Az előtérben antik jellegű szobor áll, a postaládákat ízléses lámpa világítja meg, a lépcsők szélesek – föléjük arany és bronzszínű boltívek hajolnak.

A Fonciere-palota - most
Forrás: welovebudapest.com

Források: pestbuda.hu, kitervezte.hu, welovebudapest.com

Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 322 6656
Vezető: Kuczkó Andrea
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online