Bulyovszky-villa, Andrássy út 124.

 Bulyovszky-villa - akkor
Forrás: Facebook

A villa a XIX. századi historizáló építészet elterjedt épülettípusa, mely a XVIII. és XIX. század fordulóján vált egyre gyakoribbá. Kialakulása a romantikus természetkultuszhoz köthető, mely először az arisztokrácia, majd a polgárság körében is elterjedt.

Fellner Sándor, építész Bulyovszky-villa - 1928
Fellner Sándor, építész (balra), aki a villát (jobbra) építette
Forrás: epiteszforum.hu, FSZEK Budapest Gyűjtemény

Bár mindkét említett társadalmi osztályra jellemző volt az egészségtelen városi környezetből a természetbe való elvonulás igénye, a villaépítészet mégis elsősorban a városi polgárság sajátja maradt. Az Andrássy úton (vagy eredeti nevén Sugárúton) álló villák azonban legtöbbször az Ybl Miklós által is képviselt itáliai neoreneszánsz stílusban épültek. A Bulyovszky-villa azonban enyhén kilóg a sorból, hiszen nem itáliai, hanem német neoreneszánsz stílusban épült. Az épületet Fellner Sándor tervezte 1884-ben. A Szentháromság téri Pénzügyminisztérium és a Markó utcai Igazságügyminisztérium építészének életművében igen fontos helyet foglal el ez a villa, hiszen ez volt az első önálló megbízása, melyet ráadásul magas színvonalon teljesített.

Felvonulás az Andrássy úton, háttérben a Bulyovszky-villa
Katonai díszszemle III. Viktor Emánuel olasz király tiszteletére 1937-ben, a villával a háttérben
Forrás: Fortepan / Hanser Mária

A megrendelő, Bulyovszkyné Szilágyi Lilla nemesi származású színészcsalád sarjaként született Kolozsváron, 1833-ban. 1848-ban házasodott össze az ügyvéd, hírlapíró és színdarabíró Bulyovszky Gyulával, aki a márciusi ifjak egyikeként a 12 pont egyik fogalmazója is volt. Idős korában visszavonult, idejét Grazban és Budapesten töltötte. Andrássy úti villáját férje halála után, 1884–1885-ben építtette.

Bulyovszkyné Szilágyi Lilla, színésznő Bulyovszkí Gyula, ügyvéd és hírlapíró
Bulyoszkyné Szilágyi Lilla, színésznő (balra), és férje, Bulyovszky Gyula, ügyvéd és hírlapíró (jobbra)
Forrás: Wikipédia

Az épület főhomlokzatát szemlélve látható, hogy tömege alapvetően szimmetrikus, ami jellemző a magyar villaépítészetre. A szimmetriát csak a sarkon elhelyezett tornyocska töri meg. A főhomlokzat legjellegzetesebb része az enyhén előreugró középrizalit, földszintjén elegáns loggiával. A Palladio-motívumos loggia ugyan inkább az itáliai neoreneszánszhoz sorolható, más német neoreneszánsz épületeken is megjelenik. A loggia fölött nagyméretű erkély van, a rizalitot pedig látványos oromzat zárja. Az oromzaton nagyrészt még megtalálhatók az eredeti domborművek, azonban a művésznőt Sappho képében, vagyis egyik legfontosabb szerepében ábrázoló szobra sajnos már nem látható.

Bulyovszkyné színésznő szobra Sapphóként A szobor mostani üres helye
Bulyovszkyné színésznő szobra a homlokzaton, mely ma már nem látható (képmetszetek)
Eredeti teljes képek forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény, index.hu

Az épület többi homlokzatán is látványos dekoráció figyelhető meg, leginkább az ablakok és ajtók köré csoportosítva, illetve a saroktornyokon. Több helyütt lehet látni különböző maszkokat, melyek szintén a megrendelő foglalkozására utalnak. Mint a villákban általában, ebben az épületben is a földszinten, illetve az első emeleten, a főhomlokzat mögött találhatók a legreprezentatívabb terek.

Egy oldalhomlokzat A főhomlokzat és egy édesanyát gyermekeivel ábrázoló szobor előtte Homlokzati szoborarc Kovácsoltvas korlát  A főlépcsőház
Forrás: pestbuda.hu

A főlépcsőház igen elegáns, ma is nagyrészt eredeti állapotában látható. Több helyiségben dongaboltozat figyelhető meg stukkódíszítéssel. A villát 1949-ben államosították, mint a legtöbb hasonló ingatlant. Az épületet a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége kapta meg, amely 1957-től a Magyar Nők Országos Tanácsa nevet vette fel. Utódszervezete, amely a rendszerváltás után Magyar Nők Szövetsége néven működött, szintén megörökölte az Andrássy úti villát. Az épületben működött a Magyar Szexmunkások Egyesülete is (honlapjukon ma is ez a cím áll), és itt volt a Magyar Ház Alapítvány által kiadott Demokrata című hetilap szerkesztősége is, amely időközben elköltözött, mert a kiadó megvált a tulajdonjogától.

A nőszövetség tulajdonrészére 2020 októberében tűzött ki árverést a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar, de azt december elején visszavonták, a Magyar Nők Szövetsége eladta ingatlanrészét. Ma a Magyar ENSZ Társaság székhelyeként van jelölve. A villa állapota nem olyan rossz, de felújítandó. Sajnos, ma már nem látogatható, az épület látszólag üresen áll.

Bulyovszky-villa - most
Forrás: pestbuda.hu

Forrás: pestbuda.hu

Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 322 6656
Vezető: Kuczkó Andrea
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online