A Körúti Könyvtár jogelődjének, a Kertész utcai könyvtárnak rövid története

A Könyvtár a FSZEK 22. számú könyvtáraként 1957. november 7-én nyílt meg a Lenin krt. 32. I. emeletén. Alapállományát az a 6 -7 ezer kötet jelentette, amelyet az akkori Népművelési Minisztérium ajánlott fel. A könyvtár helyiségéről a Kerületi Tanács, az üzemeltetéshez szükséges személyzetről és felszerelésről a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gondoskodott. Érdekessége a könyvtárnak, hogy itt valósult meg először a FSZEK hálózatán belül, kisérletképpen a szabadpolcos kölcsönzési rendszer.

Az olvasók számának növekedése szükségessé tette a könyvtár fejlesztését, így 1962. november 7-én átadták az új, korszerű, nagy olvasóteremmel rendelkező szabadpolcos könyvtárat a Kertész u. 20. szám alatt. A könyvtár a hálózat egyik legnagyobb forgalmát bonyolító egységgé fejlődött, az olvasóterem szombat délután és vasárnap délelőtt is nyitva tartott.

A Kerületi Tanács 1975-ben további alapterület bővítést tett lehetővé, kiutalta a Kertész utca 15. sz. alatti házban lévő "Tánciskolát".

A kapott helyiség kb. 400 m2, és két szintes volt, melyben olvasóterem, hangzótár kapott helyet. Az olvasótermi dokumentumokon kívül gyűjtötte a nyelvészeti, irodalomtörténeti és kritikai műveket. Az AV eszköztára szintén a kiemelt állományrész volt, irodalmi és nyelvtanulást segitő lemezeket, kazettákat gyűjtött.

2000-ben az új Központi Könyvtár megnyitásakor az olvasótermi anyag bekerült a Központ állományába, a Kertész utcai könyvtár a 20. szám alól átköltözött a 15-be és itt folytatódott a kölcsönzés.

A Kertész utcai könyvtár

2018-ban az Andrássy úti könyvtár megszűnt, egyesült a két könyvtár állománya és a Kertész u. 15-ben váltak kölcsönözhetővé az addig Andrássy úti könyvtárban található dokumentumok.

2021. július 1-től a Kertész utcai könyvtár is az Andrássy úti könyvtár sorsára jutott, de a két könyvtár megszűnése után megvalósult egy több éve megálmodott, több funkcióval is rendelkező új könyvtár.

2021. szeptember 1-én a Teréz körút 2-4. alatt nyílt meg a Körúti Könyvtár.



Építkezés (galéria)



Festés és belsőépítészeti munkák (galéria)



Berendezkedés és költözés (galéria)


Fotók: Kuczkó Andrea, könyvtárvezető

A Körúti Könyvtár feladata, hogy színvonalas könyvtári szolgáltatásokat nyújtó, multifunkciós, kulturális és közösségi találkozóhellyé váljon. Egyszerre kínálja az Andrássy úti és Kertész utcai könyvtár olvasói számára a már megszokott, hagyományos könyvtári szolgáltatásokat, ugyanakkor új típusú szolgáltatásokkal is készülünk.

A könyvtár szolgáltatásai:

1. Helyben használat

2. Kölcsönzés: könyvek, folyóiratok és magazinok, DVD, hangoskönyvek

3. Önkiszolgáló kölcsönzés

4. Könyvet Házhoz – házhozszállítás a VI. kerületben élő, otthonukhoz kötött lakók számára

5. Számítógép-használat, Internet, WiFi

6. Adatbázisok helyben használata és távoli elérése

7. Locker

8. Nyomtatás, szkennelés – beiratkozott és tagsággal nem rendelkező használóknak egyaránt

9. Tanulótér - saját eszköz használatával

10. kiállítások és kulturális rendezvények

11. Használó képző tanfolyamok saját eszközzel, olvasói igény szerint

A könyvtár 26.000 dokumentumot tartalmaz, melynek nagy része szépirodalom. Kiemelt feladatunk a kortárs magyar és világirodalom gyűjtése. Jelentős rész még a szórakoztató irodalom. Fontosnak érezzük a szakkönyvi állomány bővítését/frissítését, főleg a társadalomtudomány, az idegennyelvi állomány, az útikönyvek, és helytörténeti könyvek gyűjtését.

A könyvtárba 47 féle folyóirat, 4 napilap, és két idegennyelvi napilap jár.

Információ

Körúti Könyvtár

1066 Budapest, Teréz körút 2-4.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0601@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 322-6656
Vezető: Kuczkó Andrea
Beiratkozás

Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
200 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1100 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 4600 Ft
6 hónapra: 3500 Ft
3 hónapra: 2500 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 9500 Ft
6 hónapra: 6600 Ft

Kedvezmények

Online