Ritoók Magda
önmagáról
Ritoók Pálné, pszichológus (Budapest, 1936. február 12) rövid életrajza a Napút és Cédrus és Művészeti Alapítvány honlapján 2005. 10. 25-i keltezéssel. Teljes szöveg
Beszámolók, hírek Ritoók Magdáról
2000. november 17-18-án, a Szegeden rendezett Neveléstudomány az ezredfordulón című konferencián szólalt fel Ritoókné Ádám Magda. (Közölte: Iskolakultúra 2001. 2. száma.) Beszámoló
2001-ben az ELTE pszichológiai doktori iskolájában 2-szer témavezető volt (p. 211-212.) Beszámoló
Ritoók Pálné 2001. január 25-én a 12. kerület Csörsz utca 18 alatt lévő Művelődési Központban Pályafejlesztés, pályafejlesztési tanácsadás címmel tartott előadást. Az előadás összefoglalója Beszámoló
Az Európai Családterápiás Egyesület és a Magyar Családterápiás Egyesület Budapesten, 2001. június 26-30-án, Családterápia 2001. Utazás térben és időben címmel megtartott konferenciáján Ritoókné Ádám Magda a magyar bizottság tagjaként vett részt. Beszámoló
Ritoók Pálné az ELTE PPK Pszichológiai Intézetében tanít. Tudósítás
Ritoók Pálné a Budapesten, a 2002. február 1.-én megrendezett az Életminőség javítása című konferencián Segítő kapcsolati modellek címen tartott előadást. Beszámoló
Ritoók Pálné a 2002. március 8-10-ig tartó Budapesten megtartott Pszichonapszis című rendezvénysorozaton március 8-án nyitóbeszédet mondott. Beszámoló
Ritoók Pálné az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának 2005. november 18-án,Budapesten, A vállalkozói lét pozitív és negatív hatásai a vállalkozók életminőségére, pszichés állapotára és egészségére címmel megrendezett konferenciáján Susánszky Éva szociológussal a Pályafejlődés új trendje. A vállalkozóvá válás címmel tartott előadást. Beszámoló
Ritoókné Ádám Magda a Szegedi Tudományegyetem Életvezetési Tanácsadó Központja Diákcentrum Universitas Alapítvány konferenciáján mondott nyitó beszédet 2006. május 5-én. Beszámoló
Ritoók Pálné 2006-ban a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület hivatalos képviselője volt. Tudósítás
Ritoók Pálné 2006-ban habilitált az ELTE-n pszichológiából. Tudósítás
Ritoók Pálnét 2007-ben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzetközi Pető András Közalapítvány kuratóriumának tagjává nevezi ki. Beszámoló
Az MTA Pedagógiai Bizottsága, az ELTE TÓFK és a Magyar Pedagógia Társaság 2007 június 22-én Nagy László és kora címmel rendezett konferenciát. A konferencián Ritoók Pálné a Pályaorientáció és a tehetségfejlesztés pszichológiája Nagy László munkásságában címmel tartott előadást. Beszámoló
Ritoók Pálné 2008. január 16-i keltezéssel, mint a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke az orvosi rehabilitáció aktuális kérdéseiről szóló nyilatkozatot írt alá. Beszámoló
Ritoók Pálné a 2008. március 7.-én Debrecenben, a Debreceni Egyetem a Kortársak a kor-társakért Kortárs programok a magyar felsőoktatásban című konferenciáján Tizenöt éves a kortárs segítés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen címmel tartott előadást. Beszámoló Beszámoló
Ritoók Pálné Ádám Magda 2008. január 22-én Apáczai Csere János díjat kapott. Tudósítás
Ritoók Pálné a fogyatékos felvételizőket és hallgatókat segítő koordinátor volt az ELTE Bölcsészettudományi Karának képviseletében. Tudósítás
Ritoók Pálné a Magyar Pszichodráma Egyesület alapító tagja volt. Tudósítás
Ritoók Pálné a Jászságért Alapítvány tagja. Tudósítás
Elektronikus dokumentumok
Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete. /MPÉE/ Munka- és Szervezetpszichológiai Szakmai Protokoll. 2. 5. fejezet. Karriertanácsadás, Karrierfejlesztés. (Írták: Ritoókné Ádám Magdolna- Takács Ildikó) Teljes szöveg
Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület. Kutatási Beszámoló a Mentálhigiénés Programiroda Részére 1998. Magyar egyetemisták körében végzett felmérés a hallgatók életvezetési stílusának és mentálhigiénés állapotának felmérésére.
Benne:
Ritoók Magda - Vajda Zsuzsa: "Társas magány" a felsőoktatási tanulmányok kezdetén, Ritoók Magda: A magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatóinak szülőkkel és kortársakkal való kapcsolata az autonómia hátterében a kilencvenes évek végén. Teljes szöveg