Zalabai Gábor
1962-2005
szociális
munkás
Életrajz
- Az önálló életvitel mozgalom egyik vezetője
- Az első kerekes-székes tüntetés fő szervezője
- Magyarország első fogyatékkal élő politikusa
- Első kerekes-székes szociológus
- Budapest első rokkantpolitikájának kidolgozója
- Budapest első rokkantpolitikai referense
1981-ben egy rosszul kiszámított fejesugrás következtében mozgássérült lett. C5 harántlézió, tetraplégia számunkra ismeretlen fogalmak és állapot. A balesetet követően nem kellett gondolkodni, csak cselekedni. Éjjel-nappal mellette lenni, küzdeni az életéért. Az orvosok szerint 3 nap, a valóságban 24 év.
Az 1981-es év adottságainak megfelelő „rehabilitáció” következett (kerekesszék nincs, intézeti férőhely csak a nyitott teraszon télen-nyáron, szörnyűséges feltételek, de lelkes, elhivatott, a feladatot szívvel-lélekkel végző emberek). Mindaz, amit ott elsajátított tőlük, további életében rendkívül nagy hasznát vette. De nemcsak ő, hanem azok is, akiknek később ezt a tudást átadta. 1982-ben elérkezett a várva várt, de rettegett nap, hazavittük Gábort. Ismerethiány, információnélküliség, segítség sehol – mi lesz velünk? A napi rutinellátást az OORI-ban tanultak szerint el tudtuk végezni, de a jövő kilátástalannak tűnt, egyáltalán azt se tudtuk, van-e jövő. A rövidtávú jövő mindenképpen reménykeltő volt, hiszen barátok, ismerősök, szomszédok jelentkeztek, hogy segíteni akarnak. Kiderült, hogy Gábor bal keze egyik ujját képes használni, így lehetővé vált, hogy először írógépen, majd Commodore 64-en elkezdjen dolgozni. Az állattenyésztési kutató, a Richter (volt munkahelyünk) idegen nyelvű fordításokkal látta el. Később szépirodalmat is fordított a Magvetőnek. Két könyv meg is jelent fordításában. A sikerek, az érdeklődés, az elfogadás egyre aktívabbá tette. Beiratkozott a SZÁMALK programozói képzésére, sikeresen el is végezte. Így lehetősége nyílt magas szinten a gyakorlatban is elsajátítani a szakmát. A Richter lehetőséget biztosított számára, hogy a számítástechnikai osztályon tanuljon és dolgozzon. Egyik idős, 83 éves szomszéd néni, Mimi tante járt át hozzá etetni és beszélgetni (főleg németül), majd a segítségével egy kubai fiú járt Gáborhoz spanyolt tanítani. Összebarátkozott egy vak masszőrrel, akinek tanulmányaihoz olvasott fel szakirodalmat a masszírozásért.
A 80-as évek elején a telefon elérhetetlen vágyálom volt, főleg a XXII. kerületben. A megoldás a CB rádió volt. XXII. kerületi CB Klub: újabb barátok, újabb lehetőségek, közös nyaralás, heti rendszerességgel találkozások és a mindennapokban hatalmas segítség a Buda Taxi munkatársai által. Nemcsak az üzeneteket közvetítették, szükség esetén érte is jöttek. Később kisebb problémákat egyedül is megoldott. Ismerősökön keresztül újabb segítőkész emberekkel került kapcsolatba. Így találkozhattunk dr. Gadó Pállal, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete főtitkárával, aki további életünket messzemenően meghatározta. Széles látóköre, a fogyatékosság és a segítségnyújtás témában való jártasság, tradíciókkal szakító újszerű szemlélete magával ragadta Gábort és érdeklődése a fogyatékosügy felé fordult. Ezt segítette, hogy1985-ben részt vehetett egy Strassburgban, az Európai Parlamentben, az UNESCO által szervezett, az Önálló Életvitel Mozgalomról tartott világkonferencián. Ott találkozhatott a világ minden részéről összegyűlt fogyatékos fiatalokkal. A személyes beszélgetések, előadások a sorstársak által felvállalt eszmeiség és cél rendkívüli módon hatott rá és az elkövetkezendő évek a szakmai anyagok felkutatásával, kapcsolatok ápolásával telt. Az elkötelezett sorstársak révén ismerhette meg azokat a meghatározó személyiségeket, akik lerakták az alapjait a 80-as évek fogyatékosügyi politikájának. Az ő erőfeszítéseik tették lehetővé, hogy nemcsak Amerikában, hanem Nyugat-Európában, a harmadik világban is tért nyert az önálló életvitel mozgalom. Gábor rövidesen a kelet-európai megbízottja lett a mozgalomnak. Szoros baráti viszonyt alakított ki a mozgalom legjelentősebb személyiségeivel, Ratzka-val (svéd), Frese-vel (német), von Dong-gal (holland), Bente-vel (norvég). Nagyon sokat tanult tőlük. Szerette volna az újszerű ismereteket Magyarországra is alkalmazni, de nagy ellenállásba ütközött. Alig talált támogatókra, együttműködő partnerekre. A hivatalos orgánumokat képviselő nyitott szemű, és fülű munkatársak közül többen szerették volna a rádióban (mint az ismeretátadás egyik fontos fóruma) a vele készült riportokat adásba vinni, már a rádióújságban is kinyomtatott időpontokban, de levették a műsorról különböző kifogással (rossz a felvétel, náthás a hangja a riportalanynak). Ezek az akadályok csak még elkötelezettebbé tették, ebben támogatói, segítői voltak, elsősorban dr. Gadó Pál, dr. Könczei György, dr. Hajdi László. Ekkor 1988-ban járunk, az enyhülés éveiben lehetőség nyílt az addig szokatlan témájú konferenciák, rendezvények tartására. Gadó Pál szervezésében, Kecskeméten, Szegeden tartott Önálló Életvitel Mozgalom konferenciákat. A neves hazai és külföldi előadók vonzották a magyar érdeklődőket, és hatásukra kötelezték el magukat az új filozófiának. Ezeknek az embereknek lett „tanítója”, összefogója Gábor. Számos nyugat-európai országba kapott meghívást és találkozott a mozgalom képviselőivel, megismerkedhetett az adott ország jogi szabályozásával, intézkedéseivel. Talán ennél is fontosabb, hogy személyesen tapasztalta meg az akkori szociális- és rokkantpolitikát. Minden erejével, tudásával, aktivitásával azon volt, hogy tapasztalatait mással is megoszthassa és megteremtse feltételét a témához való odafordulásnak. Természetesen ezen törekvéseiben sokan támogatták, segítették. Így válhatott valóra az a kezdeményezése, hogy 1989-ben egy demonstrációt szervezzen az akadálymentes környezetért. A tüntetés igen nagy feltűnést kellett, a témája, és a résztvevők miatt is (több mint 100 kerekesszékes és mozgássérült kíséretében adták át petíciójukat az akkori közlekedési miniszternek). Előtte még soha nem volt példa hasonlóra. Újat és változást igénylő egyénisége politikai támogatásra talált az SZDSZ-ben, Béki Gabriella személyében, aki a XXII. kerület jelöltjeként örömmel fogadta be és támogatta Gábor gondolatait, eszméit és elképzeléseit. A rendszerváltáskor bekerült a Fővárosi Önkormányzat képviselőtestületébe, Magyarország első fogyatékos politikusaként.
Az évek során elsajátította anyanyelvi szinten az angol nyelvet is. Szakmailag is tovább szeretett volna fejlődni. Szerencsére akkor indult a szociális munkás szak, a hátrányos helyzetű embereket segítő szakma, amely teljesen kielégítette Gábor szakmai törekvéseit. Az 1992-96-os évolyamban kapott diplomát, és lett Magyarországon az első kerekesszékben élő szociális munkás. A képzés mellett végezte képviselői feladatait és minden szakmai tudását latba vetve képviselői indítványt adott be a főváros rokkantpolitikájának kialakítására. Kezdeményezését siker koronázta, elkezdődött a Főváros cselekvési programjának a kidolgozása.
1990-94 között számos publikációja jelent meg újságokban, elsősorban a Beszélőben. A későbbiek során többször hivatkoztak írásaira és használták kifejezéseit: „másodrendű állampolgár”, „ki a néger Magyarországon”, „jogfogyatékos”.
1994-es választásokon sikeres listás bejutása ellenére inkább a köztisztviselői feladatok ellátását választotta, rokkantpolitikai referensként a cselekvési program kidolgozását és megvalósításában való részvételt választotta.
Ahhoz, hogy munkáját ellássa, személyi segítőre volt szüksége, akit a Főváros biztosított számára. A mellé került fiatalok a kölcsönösség, az egymás iránti tisztelet szellemében végezték munkájukat az önálló életvitel elvei szerint. Egymást segítő kapcsolatukra jellemző, hogy a Gábor mellett dolgozók és segítők mindegyike a képzettségénél jóval magasabb végzettséggel fejezte be a szolgálatát, és Gábor is megszerezhette szociálpolitikusi másoddiplomáját.
Sajnos, egészségi állapota 2004-re egyre rosszabb lett. Vészesen közeledett a szakirodalmi adatok szerinti idő, ami az állapotából, a sérüléséből, az életkorából várható élettartam. 24 évvel élte túl a balesetét, ebben átlagos, míg élete tartalmában remélhetően nyomot hagyó, nem átlagos személy volt.
Zalabai Péterné, édesanyja, szociális munkás