Életrajz
- Remete Katalin
hivatásos nevelőszülő
és a
Fészek Egyesület egyik
alapítója és
első elnöke.
- A nevelőszülői
hálózat
létrehozásában gyakorlati
példát
mutatott.
Remete Katalin életrajzát nagyon nehéz
feldolgozni. Ő, aki élete utolsó
évtizedében rengeteg gyermekről gondoskodott
otthonában, a saját
gyermekkoráról szinte
soha nem beszélt. Tudomásom szerint
nehéz
gyermekkora volt. Szegények voltak,
szeretetlenségben
nevelkedtek, nem kímélte őket a
háború
utáni történelem
drámája. Ugyanebben a
nehéz helyzetben élte le serdülő, majd
fiatalkorát is. Első kapcsolatából
született
egy leánygyermeke, Ágnes,
másodikból
két fia, Illés és
Máté. A
második házassága sem
sikerült,
válás után a fiúgyermekek
közül a
nagyobbik neveléséről az édesapa, a
kisebbik
neveléséről ő, az anya gondoskodott. Ezt a
tényt,
hogy egyik gyermekétől elválasztották,
nem tudta
jól feldolgozni. Szíve folyamatosan
fájt a tőle
külön élő fiúgyermeke
után. Úgy
tűnik, a valódi élete 1984-ben
kezdődött, amikor
újra férjhez ment és ez a kapcsolata
már
sikeresnek bizonyult. Férjével Szabó
Jenővel
élt egészen korán
bekövetkezett
haláláig.
Remete Katalin hivatásos nevelőszülő és
a
Fészek Egyesület egyik
alapítója és
első elnöke. életét és
munkásságát két
forrásból
próbálom meg bemutatni. Az első egy
önéletrajz, amit Remete Katalin alig
néhány
hónappal a halála előtt írt
önmagáról. Ez így
szól:
„1948. szeptember 4-én születtem
Vácbottyánban. Három gyermekem van:
Ágota
(egy könyvelőiroda alkalmazottja) 1968-ban, Illés
(építészmérnök)
1975-ben,
Máté (élelmiszer-eladó)
1976-ban
született. Férjemmel
elváltként ismerkedtem
meg 1982-ben, 1984-ben házasságot
kötöttünk. Férjemnek
két gyermeke van:
Csilla (varrónő) 1976-ban, Zoltán
(cukrász)
1980-ban született. Gyermekeinket közösen
neveltük.
Általános iskolai tanulmányaim
befejezése
után gimnáziumba mentem továbbtanulni,
majd
érettségi után műszaki
rajzoló lettem.
Ehhez kétéves iskolát
végeztem. Dolgoztam a
Mélyépítési Tervező
Vállalatnál, a Nehézipari
Minisztérium
Kőolajipari Ágazatánál, mint
térképrajzoló, majd a Kohó
és
Gépipari Tervező Vállalatnál. Műszaki
pályafutásom 1984-ben befejeződött,
amikor
ismét férjhez mentem, hisz hirtelen megemelkedett
családunk gyermek-létszáma. Sajnos a
munkaviszonyomat meg kellett szakítanom, mivel a gyerekek
nyugalma, biztonsága sokat jelentett számomra.
Ekkor
jött az ötlet, hogy ha már otthon vagyok,
segíthetek más gyermeken is. Így
lettem
nevelőszülő, majd 1987-től hivatásos
nevelőszülő.
Saját gyermekeink mellett 7 cigány
származású gyermeket fogadtunk
családunkba
és neveltünk. Időközben nem
elégedtem meg a
gyermekek nevelésével, hisz velük
együtt olyan
problémák merültek fel, hogy
úgy
éreztem, tennem kell valamit. Beiratkoztam a
Zsámbéki
Tanítóképző
Főiskolán a családvédelmi
intenzív
tanfolyamra, melyet 1991-ben eredményesen befejeztem. 1992
óta rendszeres résztvevője vagyok a
Gödöllői
Családóvó Nyári Egyetemnek.
Mindig
hiányoltam a nevelőszülők
felkészítését, hisz magamon
tapasztaltam,
milyen problémákkal kell egy
nevelőszülőnek
szembenézni. Ez egy egészen más
feladat, mint
saját gyermeket nevelni. Tapasztalatom,
tudásszomjam
egyre nőtt. 1992-ben beiratkoztam egy általános
szociális asszisztens képzésre, melyet
1994-ben
elvégeztem. 1987.
márciusától a Pest Megyei
Önkormányzat Gyermek - és
Ifjúságvédő Intézet
alkalmazásában –
közalkalmazottként
– mint hivatásos nevelőszülő dolgoztam.
Tudásom, tájékozottságom
már
több igényt támasztott a
munkáltatóm
felé, ezért másként is
kezdtem gondolkodni.
Úgy éreztem, hogy a nevelőszülőknek
szükségük van másfajta
segítségre
is. Szeretnék problémáikat
megbeszélni,
megosztani másokkal. Így jött
létre az
egyesületünk. 1997-ben elkezdtem egy 300
órás
családterapeuta képzést és
1998
októberétől az Országos
Család –
és Gyermekvédelmi Központ
által szervezett
nevelőszülői trénerképzésen
veszek
részt. Jelenleg 8 gyermek anyukája vagyok. Mindig
akad
egy-egy gyermek átmenetben is, hisz míg el nem
dől a
hovatartozásuk, addig is
szükségük van
családra. Munkaviszonyomat 1996-ban szüntettem meg,
amikor
is sikerült a feladatot átvállalni a
megyei
önkormányzattól, és mint
civil szervezet,
nevelőszülői hálózatot
működtetni. 1998.
májusa óta a Fészek Egyesület
alkalmazottja
vagyok. Részt veszek minden olyan szervezésben,
konferenciákon, összejöveteleken, ahol a
gyermekekről
van szó. Szorgalmazom a vér szerinti
szülőkkel
való kapcsolattartást, hisz
meggyőződésem, hogy
sok esetben - ha a család megfelelő időben
segítséget kap - nem
valószínű, hogy
gyermekének máshol kellene nevelkednie.
Talán
ennek a célnak a Gyermekjóléti
Szolgálat a
megfelelő komponense. 1994. októberében
elvégeztem
a Gordon Iskola „Női hatékonyság
fejlesztése” tréningjét.
1997.
januárjában részt vettem a
Népjóléti Minisztérium
országos
nevelőszülői-képzésért
felelős munkacsoport
által szervezett országos nevelőszülői
felkészítő-program keretében tartott
Nevelőszülői-próbaképzésen.
Sajnos nyelvet
nem tudok, de talán még ezt is
pótolhatom.”
Kati már nem tudott idegen nyelvet tanulni.
Néhány
hónappal az önéletrajza
megírása
után
segélyszállítmányért
mentünk Ausztriába, hogy Karácsonyra
örömöt okozhassunk, legyenek
játékok,
ruhák a Fészek-gyerekeknek. Aki ebben a
szakmában
aktív munkát végez és
pakolt már
segélyszállítmányt, tudja,
hogy ez mit
jelent. Kati is emelt, cipelt, hajtogatott, dobozolt. Azután
egyszer csak elkezdett nagyon fájni a feje. Jól
tűrte a
fájdalmat, nem hagyta abba a munkát, de
úgy
éjfél körül ledőlt az egyik
irhabundára.
Teljesen szokatlan volt ez tőle. Még összeszedte
magát és hazavezette az
autóját
Bécsből Érdre. Szerencsésen
megérkeztek a
másik három segítő emberrel
együtt. Kati
férje Szabó Jenő és én a
kamionnal
jöttünk be az országba,
intéztük a
vámolást. Érden még
találkoztunk,
Kati kávéval és reggelivel
várt
bennünket. Azután ő is lefeküdt pihenni.
Néhány óra múlva felkelt,
összeesett,
agyvérzést kapott és meghalt. 50
éves volt
csupán.
Abból a dolgozatból idézek, amit Kati
beadott a
Tündérhegyi szociális asszisztens
képzés záró
dolgozataként 1992-ben.
Talán érdemes lenne elgondolkoznunk azon, mi
változott azóta? Tizenöt év!
És
már tíz éve annak is, hogy a
gyermekvédelmi
törvény megszületett! Tehát
így
írt Remete Kati 15 évvel ezelőtt - megelőzve a
korát.
„Mindig szívesen segítettem
másokon. Mindig
tervezgettem, hogy magam köré gyűjtök a
világ
összes tájáról gyerekeket
és
megmutatom, hogy emberek, fajuktól
függetlenül, minden
előítélet nélkül
élhetnek
egymás mellett.”
„Megpróbálom leírni
és
érzékeltetni, mennyire fontos az
együttműködés minden szinten -
tehát a
gyerekekkel foglalkozó szakemberekkel is, és a
gyerekek
vér szerinti szüleivel is. …Fontosnak
érzem,
hogy utána járjak, vannak-e testvérei
a
nálam nevelkedő gyermekeknek.”
„A csecsemőotthonoknak át kellene alakulniuk.
Lehetővé kellene tenniük, hogy az anya
együtt
maradhasson a gyermekével. Hisz sokan úgy
kerülnek
intézetbe, hogy az anya nem tud hová menni
gyermekével, az is lehet, hogy ő is állami
gondozott
volt, és nagykorúsága után
az utcára
került.”
„Legfontosabb kellene, hogy legyen a
gyermekvédelemben,
hogy csak akkor emeljék ki a gyermeket a vér
szerinti
családból, ha semmiféle más
megoldás
nincs. S itt újra a helyi
családsegítés
fontosságára utalnék. Ha viszont
már
kiemelték, akkor lehetőség szerint azonnal
és
nagyon jól kiválasztott nevelőszülői
családhoz kell elhelyezni őket, hogy ne
kallódjanak
ide-oda a gyerekek.”
„Olyan rendszert kell létrehozni, hogy egy-egy
szakember
felelősséggel
végigkísérhesse egy-egy
gyermek sorsát. Ennek alapfeltétele, hogy egy
gyámnak csak bizonyos
létszámú gyereke
legyen. Leadhatják a gyámi
jogköröket
például a nevelőszülőknek. Ne kelljen a
nevelőszülőnek például egy
mandulaműtétre a
nála nevelkedő gyermek esetében
engedélyt
kérni. Dönthesse el a műtét
szükségességét az orvos
javaslata
alapján a nevelőszülő.”
„Feladat bőven van. Van már a
nevelőszülőknek is
egyesületük, ahol képviselik az
érdekeiket.
Sajnos, a létéről sokan nem tudnak.
Még a
szakemberek sem. Sajnos, szakirányú
képzés
nélkül dolgoznak szakemberek. Minden olyan
embernek, aki
családokkal és gyerekekkel foglalkozik, el
kellene
végeznie megfelelő képzéseket.
Megfelelő
képzettség nélkül lehetetlen
a
családok és gyerekek
együttműködő
segítése.
És felmerülnek alapvető
fontosságú
kérdések. Kit képezzünk,
milyen
mélységig és mire?
Nevelőszülőt?
Nevelőszülői felügyelőt? A segítőt? A
szakértőt? Mégis mindaddig, amíg e nem
kis
horderejű kérdésekben reményeim
szerint szakszerű
döntés születik, hivatásomnak
élek,
szerencsére társammal és
munkatársaimmal
együtt. Mi hisszük, hogy amit csinálunk,
annak van
értelme és az valami nagyon szép akkor
is, ha
nincs nagy látszata. Az igazán nagy dolgok
csendben
történnek. Bízom benne, hogy a
nehézségek ellenére is gyerekeink
otthonra
találnak és megállják
helyüket az
életben.”
Egy történetet még leírok
ide, ami az
írás kapcsán jutott az eszembe
és nagyon
jellemző arra, hogyan is kerültek Katihoz a gyerekek abban az
időben.
A Családsegítő munkatársai
találtak egy
gyereket az út szélén. A gyerek
anyját nem
találták, de sejtették, hogy egy helyi
lakos
alkoholbeteg anyának a gyereke.
Megkérték Katit,
hogy fogadja be addig, amíg rendeződik a helyzet,
és
kiderül, mi lesz tovább a gyerekkel. Piszkos,
tetves, pisi
és kaki szagú két éves
forma gyermek volt a
talált gyerek. Kati felhívott, hogy tudjak
róla.
Kérdeztem tőle: és hogy
hívják a gyereket?
Kati azt válaszolta: Öcsike. Én naivan
megkérdeztem tőle: de miért pont Öcsike?
Erre azt
válaszolta: mert hát
megfürdettük és
láttuk, hogy kisfiú, ezért lett
Öcsike.
A következő levél, amit Katinak írtam a
halála után, így szólt:
Katikám!
Újra itt ülök Gödöllőn a
Szabadegyetemen,
ahol 1992 óta mindig együtt voltunk és
hallgattuk
Ancsel Évát, Gyökössy Bandi
bácsit,
Polcz Alaint, Fűry Annát. Itt ismertük meg Gondos
Pannit
és Komlósi Piroskát. Csoportokban
ülünk
együtt, ebédeltünk és
sétáltunk a
kertben, miközben nagyokat beszélgettünk,
vitatkoztunk
a család - és
gyermekvédelemről…Szóval a
Családóvó Nyári Egyetem
Gerencsér
Kativak, Kecskés Józsival. Dizseri
Tamás most
nincs itt, és jaj, már mennyi halottunk van!
És
már Te sm vagy köztünk. Eszünkbe
jutott
Mórucz Gabival, hogy mindíg vettél
nekünk
csokit, kávét, capuccinót. Ma reggel
én is
vettem a lányoknak.
Szóval…HIÁNYZOL!
Lejöttek meglátogatni az
Aratóné Évi,
Halászné Marika és a
Horváthné
Marika is. És itt volt György Éva
és
Dóra is. Rózsika hozta Samát
– most ő neveli
– és tegnap éjjel nagyot
beszélgettünk.
Lochman Ani is itt volt, most ő vállalta, az ő feladata az
Egyesületen belül a nevelőszülői
családok
segítése – nehezen fogadják
el a
családok, tudod hozzád és
hozzám szoktak az
elmúlt évek során – pedig
tudod, Ani
jó szakember és jó ember. Te is
szeretted őt.
Herczog Mari is itt volt tegnap, és Tóth Kata is
egy
Bujdosó Judit nevű leánykával,
nevelőszülői
szemináriumot vezetnek.
Megígértem neked, hogy elmondom,
leírom, mi
történt a gyermekeiddel az elmúlt nyolc
hónap
alatt. De látod, mindig annyi az aktuális
érzés és gondolat, amit lehetetlen
megosztani
mással, hogy talán éppen a
legfontosabb, ami
kimarad.
„AKINEK NINCS MIBEN MEGKAPASZKODNIA, ELŐBB-UTÓBB
ÖKÖLBE SZORUL A KAPASZKODÁSRA
KINYÚJTOTT
KEZE!”
Jövő évben 10 éve lesz, hogy Remete
Katalin meghalt.
Kati elsősorban nevelőszülő volt, és csak
másodlagos
volt az a társadalmi funkciója, hogy a
Fészek
Egyesület egyik alapítója és
első
elnöke. Erről az Egyesületről annyit
érdemes tudni
legalább, hogy egy olyan országos civil
szervezet, aminek
a keretein belül jelenleg kb. 300 gyermek és fiatal
nevelkedik nevelőszülői családokban. Emellett van
egy
gyermekek átmeneti otthona, és egy
gyermekjóléti szolgálat
működtetése is
a feladatai közé tartozik. Az Egyesület
1994-ben lett
bejegyezve. Intézményei, bár
jóval kisebbek
voltak, de mind még Kati életében
jöttek
létre. Nem olyan ismert, mint az SOS, a Gyermekmentő vagy a
Gyermekrák Alapítvány, de
egészen biztos,
hogy tesz annyit a gyerekekért – lassan
másfél évtizede.
Ennél is fontosabb azonban, hogy mi
történt a
gyerekekkel Kati halála óta, hiszen azok a
gyerekek,
akiket ő nevelt, már mind felnőttek vagy kamaszok lettek az
elmúlt évtizedben. N. valóban
örökbe
lett fogadva, így róla nem tudhatunk. Sz.-re nem
vagyunk
túl büszkék, bár
már Kati
életében is sok probléma volt vele.
Két
gyerekét nevelőszülők nevelik. Gyakori
vendég a
televízióban a
különböző Mónika
illetve Balázs show-kban. S. felnőtt és
szociális
munkát tanul a főiskolán. K.
férjnél van,
önálló otthonuk van és 3
éves
gyerekük. Szép családi életet
él.
É. és P. is nagykorúak és
tanulnak.
Nevelőszülő családjában élnek
utógondozottként. B. hazakerült a
vér
szerinti családjába, az
édesapjához. Az apa
megnősült és közös
gyerekük született,
B. most újra szakellátásban van egy
családotthonban, de rendszeresen tartja a kapcsolatot a
testvéreivel. N.-ék változatlanul ott
nevelkednek
a Tiszteleteséknél, ahogy azt már
Katival is
terveztük. Még iskolába
járnak. Az O.
lányok közül A. elment a
nevelőszülői
családból, nem tudunk róla semmit, de
A. dolgos,
szorgos, rendes nagylány lett. M.
leérettségizett,
tanul, barátja van és változatlanul
jár a
holland családhoz.
Katinak talán ez lenne a legfontosabb. Ez a két
dolog az
Ő életműve: A GYEREKEK és a FÉSZEK
EGYESÜLET.
Vincze
Dezsőné, Danica
munkatárs, szociális munkás
Vissza
az előző lapra