Kemény Bertalan
1928-2007
tervezőmérnök
Életrajz
- Aki megálmodta a „falugondnok” intézményét. Falugondnok, aki felvállalta a falut és tett megmaradásáért.
- Kezdeményezésére 1989-ben alakult meg a Falufejlesztési Társaság, amely aktívan támogatta a településszövetségek létrejöttét, a falugondnoki szolgálatok beindítását, a kistelepülések hagyományainak és helyi közösségeinek megőrzését, a népfőiskolai hagyományok felelevenítését.
A származásából és nem titkolt világképéből adódó sok megpróbáltatás után mezőgazdasági mérnöki oklevelet szerzett a Kertészeti Egyetemen. Évfolyamtársát vette feleségül, akivel együtt szenvedték végig az ötvenes éveket, majd a hatvanas évek elejét, amely még börtönt is hozott. E zavaros évek több munkahelyet, és így sok tapasztalatszerzést is jelentettek. A munkahelyek közül legmaradandóbb élményt nyújtott a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat geodéziai csoportja. Felesége harmadik gyermekük születésébe halt bele. Második felesége a gyermekek keresztanyja lett, és a hetvenes évek elején újabb két kislánnyal gyarapodott a nagy szegénységben élő család.
A diplomájának megfelelő feladathoz elsőként a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál jutott, majd 1970-78 között a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál dolgozott a Településtervezési Osztályon. Itt történt először, hogy fiatalok csoportja gyűlt köré, és gondolatai és szemléletmódja „mesterré” avatták – követőkre talált építészek, kertépítészek között. Szerteágazó kapcsolatai révén a Hazafias Népfronton keresztül szakértőket vont be a feladatok megoldásába, így valósult meg elsőként Ócsa összevont rendezési tervének ürügyén az ócsai ófalu településképi védelme, a tőzeglápos terület természetvédelmi területté nyilvánítása, természetvédelmi őr kinevezése, kerékpárút kijelölése, majd a vasútállomáson kerékpárkölcsönzés biztosítása, madárlesek kialakítása és az általános iskolai képzés rászervezése a védett értékek megismerésére. Soha nem a kötelező „metodika” számított, mindig a valós összefüggések megismerése és komplex megoldások kidolgozása.
1978-tól 1988-ig, nyugdíjba vonulásáig a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet regionális tervezője volt – itt még nagyobb tanítványi kör gyűlt következetes és fáradhatatlanul kíváncsi személye köré. Minden erejével ellenezte az Országos Település-hálózatfejlesztési Koncepciót, amely szerepkör nélküli és megszüntetendő emberi közösségekről, kistelepülésekről intézkedett. Ennek kapcsán született meg a „falugondnok” gondolata, aki felvállalja a falut és tesz megmaradásáért.
Hatvanadik születésnapjára jelent meg – belső kiadásban – a Kemény Emlékkönyv, tanulmányokkal, versekkel, képregénnyel, tisztelői komoly, vagy mulatságos írásaival. Az első oldal szövege sok magyarázat helyett ide kívánkozik:
Fellaz községe
Kemény Bertalant
a Fellazi tó
érdekében kifejtett fáradhatatlan tevékenységéért a
FELLAZITÓ ÉRDEMÉREMMEL
jutalmazza
és a
Fellazi tó Egyesület Örökös Tagjává fogadja.
(A titkár és az elnök aláírása között még egy körpecsét is van szárnyaló kismadárral a közepén).
Kezdeményezésére 1989-ben alakult meg a Falufejlesztési Társaság, amely aktívan támogatta a településszövetségek létrejöttét, a falugondnoki szolgálatok beindítását, a kistelepülések hagyományainak és helyi közösségeinek megőrzését, a népfőiskolai hagyományok felelevenítését. Kemény Bertalan által moderálva több, mint 15 éven át folytak a Társaság csütörtöki, sörözői beszélgetései, amelyek mind a programok eszmei háttere, mind a gyakorlati megvalósítás műhelyét jelentették, azt a kapcsolódási pontot, amely minden gondolat és szándék számára elfogadó és egyben kritikus megmérettetést, a továbblépéshez ugródeszkát jelentett. A számtalan kezdeményezés közül talán kiemelhető a kistáji animáció elmélete és gyakorlata, amely a Galga völgy komplex fejlesztési koncepciójának részeként valósult meg (1990), az országos és a Dél-dunántúli települési animátorképzés (1990-91), és mindenekelőtt a falugondnoki hálózat 15 éven át tartó gondozása, a tanyagondnoki rendszer eltérő sajátosságainak kidolgozása, a ma már mintegy 1000 tanya- és falugondnokot magába foglaló hálózat alap- és továbbképzésének fejlesztése, jogszabályi hátterének és támogatási rendszerének kidolgozásában való közreműködés, a civil hálózat kifejlesztése. Külön történetet érdemelne minden jelentősebb előrelépés, például a Budapest Környéki Népfőiskolai Társaság létrehozása és gondozása, az Ybl Miklós Építőipari Főiskolán végzett oktatói tevékenység, településtörténeti kutatások, a Falugondnoki Hírlevelekben is megmutatkozó igen szerteágazó és átfogó szemléletű érdeklődési kör. A csaknem nyolcvan éves életút utolsó húsz éve hihetetlen energiáról, munkabírásról, nyitottságról és szellemi fejlődésről tanúskodik. Következetesen nem ismerték el állami szinten ezt a teljesítményt, és csak reménykedhetünk, hogy a beszélgetések, eszmecserék több ezer résztvevőjéből áradó szeretet és figyelmesség többet jelent minden elismerésnél.
···
Vidékfejlesztési rovat
Húsz évig dolgoztam településtervezőként, Pest megyei települések rendezési terveit készítettem. Ebből a húsz évből az első nyolcat (1970-78 között) Bercivel együtt töltöttük a Pest Megyei Tanácsi Tervező Vállalat Településtervezési osztályán. Én pályakezdő voltam, Ő „haladó”, tapasztalt regionális tervező. A tágabb környezete csak azt látta, hogy bolondos, szórakozott, magában dudorászó, a vezetőket kerülő különc, aki naponta egy picit mindig magasabban ült, mert az osztályra érkező Pest megyei Hírlapot a karosszékében őrizte, a szó szoros értelmében ült a napi híreken. Mi néhányan, fiatal tervezők, hallgattuk néha véget nem érő, hosszú és bonyodalmas elmélkedéseit a középkori birtokviszonyokról, a történelem településalakító fordulatairól, és felelgettünk furcsa kérdéseire (akkor még szigorúan magázódva): mi lennél, ha nem ember?, milyen színű lenne a zászlód, ha saját államod lenne?, és a válaszokból messzemenő következtetéseket vontunk le az emberi természet sokféleségéről. De legfőképpen persze dolgoztunk és tanultunk Bercitől valóban látni a körülöttünk zajló életet, felismerni a valódi értékeket, a feladatban rejlő lehetőségeket megragadni, és tenni azért, hogy a munkánk nyomán az élet is javuljon, ne csak az asztalfiók teljen meg telerajzolt és írt papírokkal, azaz rendezési tervekkel. (Ma is minden település a rendezési terv kötelező elkészítését nyögi, de csak kevés gondolja, hogy a helyi jövő tervezésében milyen jelentős szerepe van ennek a dokumentumnak, és mennyire fontos lenne a helyben élők együttgondolkodása a tervezés szakaszában).
Első nagy munkám Ócsa összevont rendezési terve volt – a sors fintora, hogy építészként én voltam a „felelős tervező”, Berci pedig altervezőként a tájtervező. A dolgoknak az a rendje, hogy amelyik falunak meg akarjuk tervezni a jövőjét, először megismerjük a jelenét és a múltját. Többek között épület állagvizsgálatot is kellett végezni, házanként megállapítva, hogy az épület jó, megfelelő, vagy avult állagú. Négy nap alatt jártam végig a falut, rajzoltam a térképre az A, B, C jeleket, aztán mentem vissza a céghez nagy büszkén, hogy az óriási falut ilyen eredményesen végigvizsgáltam. Berci megkérdezte, mit láttam a régi falumagban, a románkori műemléktemplom körül? Mondtam, hogy csupa avult, düledező parasztházat, néhányat szalmatetővel, mind bontásra érett. Égtem szégyenemben, amikor kiderült, hogy egy egyedülálló, girbegurba utcás (bergyeburgyás) településszerkezetet láttam, épen maradt, megőrzésre érdemes házakkal, aprócska telkekkel, amelyekre egy sátortetős kockaház rá se fért volna, azaz egy megőrzésre érdemes, törökkori falut szinte eredetiben találtunk meg. Túl kellett volna látnom a kötelezően teljesítendő feladaton magamtól is, de így sikerült. A világhírű műemléktemplom köveit a sík Alföldre sokszáz éve a Dunán úsztatták le, mert akkor még arra folyt a Duna, és a falu környékén egyedülálló ártéri erdők, sásos, vizenyős területek, különleges élővilág és tőzegmohaláp maradt fenn. Mindezt Berci tapasztalata és irattári kutatói gyakorlata fedezte fel, de a fontosabb még csak ezután következett: szakmai munkakapcsolatai révén (és egyáltalán nem munkaköri kötelességként) a Természetvédelmi Hivatal figyelmét ráirányította ezekre az értékekre, és elérte, igaz, hosszú évek munkájával és kitartásával, hogy a tőzeglápot veszélyeztető kavicskitermelést csökkentsék és egyeztessék a természetvédelem érdekeivel, hogy védelem alá kerüljön a terület. Így jött létre az Ócsai Tájvédelmi Körzet. A műemléki hatóság védelem alá helyezte az Ófalut és közös erővel tájházat alakítottak ki, amelyben a természetvédelmi őr irodája és lakása kapott helyet. Ezután az iskolák számára juttatott el információt, hogy kiváló, Budapest közeli madármegfigyelésre van lehetőség. Társadalmi munkában megterveztük az ócsai vasútállomás és a megfigyelőhely közötti kerékpárutat, és a helyi tanács segítségével kerékpárkölcsönzésre is lehetőség nyílt a vonattal érkező turisták számára. Mindez több évi „projektgondozás” eredménye volt, sok-sok hétvégi kirándulást szerveztünk saját örömünkre, a Berci által bevont szakértőkkel. Megtanultam felismerni és tisztelni a körülöttünk lévő kincseket, táji és épített örökségünk fontos elemeit, csapatban, önzetlen, nagytudású emberekkel dolgozni és türelmesnek lenni, mert az ilyen folyamatok segítése nem hoz rövid távú eredményeket. Aztán még sok segítséget kaptam Bercitől, egyrészt ismereteit adta át, másrészt megtanított kilépni a hagyományos gondolkodás keretei közül, és fontos kérdéseket megfogalmazni, amelyek után kezdődhetett az igazi munka, a válaszok keresése. Kerestük a kiutakat az előírások és ellenőrzések gúzsbakötöttségeiből, és sokat nevettünk, főleg saját magunkon. Egyik kolléganőm egy sárga, csacsi alakú babzsákot hozott, amit tehetetlen mérgünkben néha földhöz vághattunk, és olyankor a csacsi elképesztő pózokban, szomorú szemekkel nézett ránk. Egyből feloldotta a feszültségeket. Nyolc év után Berci a Városépítési Tudományos és Tervező Intézethez ment át, de kapcsolatunk nem szakadt meg, szakértőként többször felkértük együttműködésre.
Mind az együtt töltött évek izgalmas tervi megoldásait, javaslatait, mind a szakértői együttműködés lehetőségét toleráns főnökeinknek köszönhettük, persze azon túl, hogy teljesítettük a ránk rótt bevételi feladatokat. És megkaptuk a gondolkodás szabadságát, olykor még mellénk is álltak a hatóságokkal szembeni csatákban.
Berci VÁTI-s kollégái között vált igazi mesterré. A regionális tervezési osztályon dolgozott, és leginkább és legelőször ez a tervező gárda szembesült az Országos Területfejlesztési Koncepció erős centralizálási törekvéseivel és azzal a - humánusabban gondolkodó ember számára elfogadhatatlan - megoldással, amely a településeket életképes és elsorvasztandó kategóriákba sorolta. Az elsorvasztandók közé tartoztak a tanyák, a különböző majorságok, telepek, amelyek külterületi lakott helyként szerepeltek általában a statisztikákban, és az aprófalvak, amelyekben gazdaságosabb volt egy tollvonással megszüntetni a továbbélés jogát (azaz minden fejlesztést, építkezést megtiltani), mint utat, vizet, megfelelő életkörülményeket biztosítani az ott élőknek. Az alapképzést elvégzett falugondnokok részletesen hallhatták Bercitől a falugondnoki gondolat megszületésének történetét. 1982-ben a sok apró falut számláló Somogy megye területfejlesztési koncepciójához kellett javaslatot tennie az említett országos irányelvek alapján, hogy mely települések élhetnek tovább, és melyekre vár a lassú elhalás. Ilyen helyzetben a tisztességes ember megpróbál új javaslattal előállni. Bercit mélyen érintették a Nemeskisfaludon (Madarász Zsiga bácsi), Szulokon (katolikus pap), Hácson (Kubik Gyuri) tapasztaltak, olyan emberekkel találkozott, akik felvállalták a falut, akik a közösség iránt a családi érzéshez hasonlóan éreznek, és akik öntevékenyen, sok áldozat vállalásával, sajátos megoldások megvalósításával tettek falujuk megmaradásáért. E példák alapján állította fejéről a talpára a megoldandó kérdést, amely ezután már úgy szólt: mi kell e falvak megmaradásához? A választ három pontban foglalta össze:
1. Autonómia – önkormányzó képesség (minél nagyobb önállóság, igazi demokrácia)
2. A kis falvakban a háztáji termelés bővítése, családi gazdaságok támogatása
3. Egy ember mikrobusszal, aki biztosítja a szolgáltatások elérését.
A szociális munkások szerveződő egyesületében mondhatta el gondolatait, ahol azokra felfigyelt Ferge Zsuzsa, aki szerint a szociálpolitika alsó szintjének lehetősége rejlik ebben a megoldásban. A megvalósítás lehetőségéről egy 30 oldalas tanulmány született, amely a Népművelési Intézet segítségével oktatási segédanyag lett. 1986-ban Szolnok megyében indították el az első hat falugondnoki szolgálatot anélkül, hogy az ötletgazdával bármilyen kapcsolatot felvettek volna, így ezek nem töltötték be feladatukat és hamarosan megszűntek. Eközben szakmai beszélgetések során érlelődött a falugondnokság gondolata. Fordulópontot a Falufejlesztési Társaság 1989-es megalakulása hozott, amely pályázati pénzekkel kívánta megtámogatni a Mit akar a Falufejlesztési Társaság című összefoglalóban megfogalmazott célokat. Addigra több civil szervezet tűzte zászlajára a falvak sorsának javítását, a helyi közösségek megerősítését, alternatív közösségek létrehozásának és a környezetvédelemnek az ügyét. A Falufejlesztési Társaság (Kemény Bertalan elnök és Köles Sándor titkár vezetésével, Nagy Júlia szervező-koordinátor munkájával segítve) minden jelentős fórumon hallatta hangját, szervezett falukutató táborokat, szakértőként részt vett az induló szerveződésekben. Berci már a Társaság megalakulása előtt bekapcsolódott a Csereháti Településszövetség munkájába, jelentős alakja volt az Interdiszciplináris Diákkörnek a szintén nem diákkorú Síklaky Istvánnal együtt és megkezdődött a gondolkodás a népfőiskolák új lehetőségeiről is.
1990-ben jelentős előrelépést jelentett a falugondnokság történetében, hogy a Borsod-Abaúj – Zemplén megyei Tanács elnöke, dr. Szabó György megyei támogatást nyújtott 26 aprófalu számára a falugondnoki szolgálat beindítására. Fontos eseménye volt még az évnek a tájanimációval először kísérletező berceli falukutató tábor megszervezése, az elméleti háttér megfogalmazása. A tábor az akkor még országosan első próbálkozásnak számító Galga völgyi komplex területfejlesztési koncepció részeként valósulhatott meg. Munkámból és érdeklődésemből adódóan végigkísértem és segítettem mindezeket a munkákat, és alapítóként bekapcsolódtam az első ökofalu létrehozását célul tűző Galgafarm Egyesület munkájába is. Ez a fórum jó lehetőséget kínált arra, hogy minden kezdeményezéssel kapcsolatot teremtsek és az információkat közvetítsem a Falufejlesztési Társaság sörözői asztalánál hetenként folyó beszélgetések résztvevőinek. A Galgafarm egy összejövetelén ismerkedtem meg Lantos Tamással, aki a Visnyeszéplakon folyó falufejlesztési kísérletről számolt be, és felvázolt egy olyan megoldási lehetőséget, ami nagyon emlékeztetett a falugondnokságra. Azt tanácsoltam neki, keresse meg Bercit a sörözőben. Ennek a találkozásnak a következményeként ismerkedett meg Kemény Bertalan Szanyi Évával, ami a központilag támogatott falugondnoki hálózat elindulását és kiteljesedését hozta maga után. Az első 15 falugondnokság Somogy és Baranya megye legelszigeteltebb aprófalvaiban indult el, természetesen köztük volt Visnyeszéplak is.
És az 1990-es év még további jelentős fordulatokat is hozott. Bekapcsolódott a Társaság életébe Bíró András, és óriási nemzetközi tapasztalataival, valamint anyagi támogatással is segítette az 1990-91-ben megvalósult országos, majd a 91-92-ben lezajlott Dél-Dunántúli települési animátorképzést. A Dél Dunántúli képzés során érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy az Ormánság egy aprófalujába költözöm. Ebben a gyökeres változtatásban fő segítőm a Falufejlesztési Társaság volt, újdonsült munkanélküliként tőlük kaptam azt a feladatot, hogy az akkor tizenöt baranyai faluban működő falugondnokságokat segítsem. Ebből az együttműködésből épült fel lassan a ma több, mint 120 baranyai falugondnoki szolgálatot segítő egyesület, amelynek krónikája, nem akadálytalan története még megírásra vár.
A Falufejlesztési Társaság országosan elismert szellemi műhellyé vált, kezdeményezője volt az animátorképzések résztvevőiből szerveződött Faluháló Egyesületnek, a Budapest Környéki Népfőiskolai Társaságnak, és múlhatatlan érdeme a sörözői asztal mellett 16 évig heti rendszerességgel Kemény Bertalan köré szerveződött asztaltársaság fenntartása, a falugondnoki rendszer kidolgozása után a hálózatfejlesztés feladatainak ellátása, az alap- és továbbképzések szervezése, a Kárpát medencei hálózat kiépülésének megalapozása.
Ezek az eredmények, a baráti kapcsolatok hozadékai regisztrálhatatlanok, mérhetetlenek, csak úgy képzelhetjük el jelentőségét, ha belegondolunk, mi minden nem lenne e folyamatos hálózatgondozás nélkül.
Faludi Erika, szerkesztő, egy volt munkatárs