A
szociális munka
mentálhigiénés
kapcsolódásainak korai felismerője
Bartha
Daisy1986-tól
1997-ben bekövetkezett haláláig vezette
a
Ferencvárosi Nevelési
Tanácsadót. Egy olyan
heterogén kerületben és olyan időszakban
dolgozott,
ahol és amikor minden változásban
volt.
Munkája során egyszerre szembesült a
„tradicionális” francstadti
szegénységgel, a Dzsumbuj nyomorával,
az
elöregedő József Attila lakótelep
viszonylagos,
szürke nyugalmával, a
Belső-Ferencvárosban
élő értelmiségiek,
nagycsaládosok
világával. Szemtanúja volt annak az
átalakulásnak, melynek során a
komfortnélküli, lepusztult lakások
helyén
– a ferencvárosi
rehabilitáció
jóvoltából -
felépültek az új,
a középosztály igényeit
kielégítő otthonok. Látta, ahogy a
hajdani
gyanús környékek kifejezetten
lakható,
igényes, pezsgő környezetté alakultak.
És
figyelmes, együttérző tanúja lett annak
a
folyamatnak is, melynek során a tanulatlan,
generációk óta
periférián élő
elesettek még nyomorultabb
körülmények
közé szorultak.
Bartha
Daisy
bár
képzettsége szerint
gyógypedagógus
és pszichológus volt, szociológusokat,
politikusokat megszégyenítő kiélezett
figyelemmel
kísérte a társadalmi
változásokat.
Tudni, érteni akarta a körülötte
zajló
folyamatokat. Nem tudta nem látni, hogy „aki
szegény, az a legszegényebb”.
Miközben
pszichológusként megfigyelt,
diagnosztizált,
terápiát végzett, mindig
érzékelte
azt a tágabb miliőt, azt a
szubkultúrát, ahonnan
páciensei érkeztek. Nemcsak a hozzá
küldött gyermekek
pszichodinamikájára volt
kíváncsi, hanem nyomon követte a
gyerekek
szűkebb-tágabb környezetét, a
családdinamikát, a családok
történetét, sorsát. Egy-egy
probléma
értelmezésekor az intrapszichés
folyamatok mellett
mindig észben tartotta azt a világot, annak a
világnak a törvényeit,
játékszabályait, ahonnan
páciensei
jöttek. Ismerte Magyarország
történetét.
Tudta, a történelemnek, a társadalmi
traumáknak nyoma van – a hozzá
fordulók
életében is. Erre a fajta
differenciáltságra, széles
látókörűségre, a
történelmileg
meghatározott sors, és a
családtörténet fókuszban
tartására személyisége,
és
életútja is predesztinálta.
Gyógyító
munkájában jelen volt az a fajta
komplexitás,
melyben a szűken vett pszichológiai szempontok mellett
helyet
kaptak a szociális,
egészségügyi,
pedagógiai nézőpontok is – mai
terminológiánk szerint komplex
mentálhigiénés szemléletben
dolgozott,
és ebben a szemléletben vezette a
Ferencvárosi
Nevelési Tanácsadót.
Bátorította,
inspirálta kollégáit –
gyógypedagógusokat, pszichológusokat,
családgondozókat - arra, hogy a rájuk
bízott esetekben a szakmai korrektség keretei
között maradva ugyan, de törekedjenek a
szociokulturális környezet maximális
figyelembevételére. Elvárta az
együttműködést a
különböző
szakmájú kollégák
között mind a
tanácsadón belül, mind az
intézmények
között. Személyes tekintélye,
szakmai hitele is
segítette abban, hogy
élesztőjévé tudott
válni a szakmaközi
együttműködésnek. Nem
lanyhuló erőfeszítéseket tett, hogy
napi szintű
kapcsolat legyen a társintézmények
között mind az egyes esetek
megoldásában, mind
a hosszú távú közös
tervek
kidolgozásában,
végrehajtásában.
A
kilencvenes
évek
elejének lendülete, változtatni
akarása
szerencsésen esett egybe Bartha Daisy személyes
törekvéseivel. Tudta, és el is tudta
fogadtatni,
hogy nem lehet egymás szakmai
kompetenciájának
tiszteletben tartása nélkül dolgozni, de
az sem
megengedhető, hogy a különböző
szakterületen,
különböző
intézményekben dolgozók
figyelmen kívül hagyják
egymást.
Példát mutatott a szakmai integritás
és a
szoros kooperáció
összeegyeztethetőségére. Tette ezt, mint
olyan
intézményvezető, aki egy asztalhoz tudta
ültetni a
társintézmények vezetőit, hagyta őket
konfrontálódni, sajátos szempontjaikat
érvényre juttatni, majd segíteni
tudott a
közösen elfogadható megoldás
kikristályosodásában.
Kollégáitól, akik most
emlékeznek
rá, elvárta, hogy hasonlóan
járjanak el.
Ezen törekvéseiben a mai napig
követjük.
