Talyigás KatalinHegyesi Gábor |
 |
Bevezető
a Szociális
Arcképcsarnok, -Honlap és -Archívum
kiállítás elé.
A kiállítás szervezői tisztelettel köszöntik a látogatókat, s velük együtt fejet hajtanak a szociális szakma sajnos, már eltávozott kiemelkedő alkotó szakemberei előtt.
Az itt látható kiállítás minden alakjának élete egyszeri és megismételhetetlen. Azzal, amit hozzáadtak az életükkel, a munkájukkal, sokszor a vitájukkal a szociális szakmához, annak az 1980-as évektől való újjászületéséhez, az érdemes a megőrzésre és továbbadásra.
Szinte mindegyikük saját feldolgozhatatlan traumájával küzdött. Háborúban vagy közvetlenül azt követően születtek; többen a családjukat vesztették el; mások súlyos betegséggel harcoltak, vagy hozzátartozójuk volt súlyos beteg; voltak, akik a börtönt megjárták 1956-ot követően. Jellemző azonban rájuk, hogy nehéz egyéni sorsukat elfogadva, másokért kezdtek el dolgozni.
Különös azonosság volt bennük, hogy szociális érzékenységből példát mutatva, konkrét helyzetekben konkrét segítséget tudtak nyújtani. Ugyanakkor, ki – ki saját meggyőződése szerint, de képes volt elméleti szinten is megfogalmazni véleményét a szociálpolitika nagy kérdéseiről folyó vitákban, legyen szó a jóléti államról, a szociális piacgazdaságról, az esélyek egyenlőségéről, a személyiségről, a szociális ellátás formáiról, a kisebb vagy tágabb közösségről. Ma már látjuk, a demokrácia sokszínű. A társadalmi problémákra adott különféle válaszokból azt, hogy melyik időtálló, melyik az adott időszakban a legjobb válasz, majd a történelem dönti el.
Azonban bármelyik irányzathoz is tartoztak, vitáikban mindig a megoldást keresték: hogyan lehet mérsékelni a szegénységet, küzdeni a kirekesztés ellen, hogyan lehet a gyermekek helyzetén javítani, hogyan lehet a fogyatékosok önálló életvitelét biztosítani, hogyan lehet az idősek életét a legutolsó pillanatig méltósággal viselni. Küzdöttek a városi hajléktalanság, a kis települések gettósodása, illetve elsorvadása ellen, a családok szétesése ellen. Igyekeztek a rendszerváltást követő társadalmi sokk következményeit kivédeni: segíteni a munkanélkülieken, az adósságcsapdába kerülteken. Közvetlen segítséget nyújtottak éhezőknek, otthontalanoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Sokan közülük egyetlen támaszai voltak - saját személyükben - az intézményrendszer gyengesége következtében nélkülöző személyeknek. Ugyanakkor részt vettek a szociálpolitikai intézményrendszer átalakításában, a szociális oktatás megszervezésében.
Talán nem mindegyikük volt ’’hős’’ a szó irodalmi értelmében, de valódi hétköznapi hősök voltak, akik nap, mint nap szembenéztek a megoldhatatlannak látszó akadályokkal, s sok esetben le is győzték azokat.
Életükben a szakma legjobbjainak voltak társaik - néha ellenfelük. Mindenképpen igaz azonban, hogy az élcsapatba küzdötték fel magukat életteljesítményükkel. Ezt az is jól mutatja, hogy az Arcképcsarnok szakmai felhívásának megjelenésekor a kiállításon szereplők névsorát a szakma hagyta jóvá, illetve javasolta. Sajnos, az elhunyt kiválóságok listája jóval hosszabb a kiállításon most láthatókénál. (A napokban hunyt el például Gáti Ferenc, a legendás gyermekvédő, akinek mindenképpen ott lesz a helye a Szociális Pantheonban). Terveink és reményeink szerint éppen ezért folytatni szeretnénk az Arcképcsarnok bővítését és a honlap feltöltését. A honlapot, amit most a Szabó Ervin Könyvtár munkatársai alakítottak ki, a Szociális Szakmai Szövetség fogja üzemeltetni és bővíteni, a Szociális Innováció Alapítvánnyal partnerségben. A folytatásban pedig létre kívánjuk hozni a szociális szakma archívumát abból a célból, hogy a megjelent és kéziratban lévő írásokat egy helyen lehessen kutatni, olvasni, s megőrizni a jövő számára.
A könyvtár egyébként nagy rendező. Egymás mellé kerülhetnek emberek, akik életükben talán nem is váltottak két szót egymással. Ezért a szerkesztőknek izgalmas feladata lehet, hogy röviden megpróbálják bemutatni azt az informális és formális hálózatot, amin belül hajdani kollégáink érintkeztek, együtt dolgoztak. Ez tulajdonképpen egy elképzelt történelmi iwiw rendszer kapcsolati térképének rekonstruálását jelenti.
Voltak híres és szorosan együttműködő csoportok, párok. Ilyennek ismertük Solt Ottiliát és Pik Katit a SZETA-ban, Mezei Györgyöt és Bognár Szabolcsot a hajléktalan ellátás terén (gyakran összefogva az előző kettővel, de tény, hogy időnként konfliktusba kerülve egymással).
A formális és informális szociális rendszer egyik központi figurája Levendel László volt, aki mindenkivel kapcsolatban állt, aki az elmúlt évtizedekben szakmai munkát végzett, vagy akart végezni.
Diósi Ági is, aki a szegénység – cigányság – közösségépítés vonalán dolgozott, fentieken kívül Kemény Bertalannal együttműködött. Őhozzá kapcsolódott Szanyi Éva alkotópályája is, és ezen a területen alkotott maradandót Fodor Katalin.
A legfiatalabban, sajnálatosan korán elhunytak közé tartozott Zalabai Gábor, akinek azonban valahogy mindenki a kisugárzó körébe került.
Urbanek Judit történelmi iwiw-partnere Gondos Panni. A LARES – MINERVA páros valóban történelmi áttörést jelentett a két első nem-állami szociális ellátás megszervezésével a 80-as évek elején, és megtartásával addig, amíg az ilyen szervezet léte már természetes volt.
Ugyancsak leginkább Gondos Pannihoz kapcsolódott Pőcze Gábor, amikor több éven keresztül dolgoztak együtt a 80-as években a szociális asszisztensképzés tantervének kidolgozásában és annak több iskolában történő oktatásában. Gondos Anna életének harmadik nagy területe a családvédelem. Itt kapcsolódott össze munkássága Dizseri Tamáséval és Bartha Daisyvel a 80-as évektől, és Hoffmann Gertiével, már a 70-es évek elejétől.
A család – pontosabban a családszociológia - jelentette Mányai Judit fő oktatási és kutatási területét is, a nyolcvanas évek végétől. Egyik motorja a főiskolai, majd a BA szintű szociális munkás képzésnek. Illyés Sándor (kandidátus jelölt) tanítványa, Urbanek Judit tanári munkatársa, Zalabai Gábor tanára.
Illyés Sándor szerepe viszont egészen sajátos. Az Ő párja kétségtelenül Göllesz Viktor a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, akivel többek között a szociális képzés szakmai – modernizációs stratégiájának kimunkálásában, vagyis a korai specializációt nyújtó szociális szervező, illetve az általános alapozást biztosító szociális munkás-képzés megítélésében nem értettek egyet. Nem kisebbítve Göllesz tanár úr történelmi érdemeit, emblematikus tanári kisugárzását és szakmaszervezői képességét, a történelem ebben a vitában Illyés Sándor és a mögötte álló szakmai csoport álláspontját igazolta. Illyés Sándor jó minőségi érzékkel a távlatosabb fejlődést biztosító képzési koncepciót támogatta, s ezzel akkor döntően hozzájárult a szakma páratlanul gyors fejlődéséhez, felsőfokú képzési rendszerének elfogadtatásához, az Iskolaszövetség megerősödéséhez.
Ennek a folyamatnak alkotó embere volt elejétől fogva Szél Éva.
Helyzetüknél fogva is viszonylag különálló három, 50 évesen elhunyt, kiváló gyermekvédelmi szakember Hodász Zsófia, Remete Katalin és Ferenczi György, akik evvel együtt ezer szállal kapcsolódtak a szakmai reformmozgalmakhoz, Gáspár Károly munkája során figyelembe vette kezdeményezéseiket.
S végül Csalog Zsolt, aki egyszerre volt alakítója és krónikása a társadalmi reformért vívott bonyolult folyamatoknak a 70-es, 80-as évtizedekben, majd a rendszerváltás utáni években. Barátja volt Solt Ottiliának és Pik Katinak, de majdnem mindenkit ismert az Arcképcsarnokban „bemutatott” szakemberek közül. Ő tudná legjobban megírni ezt a rövid áttekintő-összefoglaló Bevezetőt ma is.
A névsor szakmai szempontból rendkívül sokszínű, jól mutatva ezzel azt a korszakot, amikor a „nem létező szociális problémákra” sokan, sokféle indíttatásból mégiscsak rábukkantak. Mi csak megköszönhetjük, hogy ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy ma egy sok problémával küzdő, de mégis gazdag, vegyes humán szolgáltató intézményrendszer, szakképzett munkaerő, alap – közép- és felsőszintű képző helyek hálózata, és végül, de nem utolsó sorban, a területet törvényesen felügyelő és irányító szakhatóság létezik. (Még ha egy kicsit talán túl gyakran változik is a koncepció) a komplex szociálpolitika társadalmi és önkormányzati szintű, valamint a szociális problémák emberi – közösségi szintű kezelésére – megoldására teljes intézményrendszer épült fel.
Abban, hogy az élő generáció részéről ez a főhajtás ebben a formában létrejöhetett, döntő szerepe volt a Szociális és Foglalkoztatási Minisztérium legfelső vezetésének, Kiss Péter miniszter Úrnak, Lamperth Mónika miniszter Asszonynak, Forgó Györgyné szakállamtitkár Asszonynak, és Dávidné Hidvégi Júlia főosztályvezető Asszonynak. Köszönet a támogatásukért, s a megtisztelő elismerésért, hogy kiállításunk a Szociális Munka Napja hivatalos programjaként kerül megnyitásra.
Ugyancsak szeretnénk megköszönni együttműködő partnereinknek az intenzív és lelkes közös munkát. Így a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójának, Fodor Péternek és Karbach Erika Osztályvezető Asszonynak és munkatársainak a honlap összeállítását megelőző kutatásért és annak elkészítéséért, működőképessé tételéért. Másik partnerünket, a Szociális Szakmai Szövetséget Márton Iza képviselte, s köszönetünk mellett reményünket is hadd fejezzük ki a honlap jövőbeni megtartása és fejlesztése iránt.
Szeretnénk nagyon megköszönni azoknak a kollégáknak a munkáját, akik önkéntes munkával, alapos kutatás után összeállították az általuk kiválasztott – javasolt – életmű bemutatását.
Kiváló szerkesztő kollégáinknak is igen hálásak vagyunk, hiszen szintén önkéntes munkával átolvasták, javították, szerkesztették, valamennyire egységesíteni igyekeztek, stb. a beérkezett anyagot. A kiállítás nyilván magán hordja a szerkesztés kompromisszumait – kérjük, fogadják azokat megértéssel.
A kiállítást Csizek Gabi, a Mai Manó Múzeum munkatársa rendezte – méltón az ügyhöz. Köszönjük invenciózus munkáját.
A Kiállítás szakmai bevezetőjét Ferge Zsuzsa írta. Nagyon köszönjük méltató és elemző szavait, hiszen aki ezeket leírta, az nem más, mint a szakma születésének alkotó, alakító és krónikás főszereplője.
Reprodukáltuk Szalai Júlia 1972-ben megjelent cikkét, amiben először ír a szociális munkáról hosszú évtizedek után. A cikk korszakos jelentősége magáért beszél.
Weiler Katalin szerkesztőtársunk személyes vallomása az Arcképcsarnok fontosságáról megerősített bennünket abban, hogy szükség van mindarra, amit a kiállítás, honlap és archívum terv tartalmazott.
És végül, de nem utolsósorban, hadd köszönjük meg a Szociális Innováció Alapítvány munkatársainak odaadó, aprólékos munkáját.
Avval zárjuk a Bevezetőt, hogy reméljük, az Arcképcsarnok gyűjteményének segítségével élőbbé válik kapcsolatunk a szociális szakma múltjával. A honlap bármikor kinyitható, letölthető a kollégák és a diákok számára. A kiállítás körútra indul, de állandó kiállítási dokumentumként is jelen lehet például szociális képző intézmények folyosóin, kollégák szobáiban, kiadványokban. Legyen élő dialógusunk múltunkkal, hogy jól értsük a jelent, és jobban el tudjuk képzelni – tervezni a jövőt.
Budapest, 2007. november 12.
A kiállítás szervezői tisztelettel köszöntik a látogatókat, s velük együtt fejet hajtanak a szociális szakma sajnos, már eltávozott kiemelkedő alkotó szakemberei előtt.
Az itt látható kiállítás minden alakjának élete egyszeri és megismételhetetlen. Azzal, amit hozzáadtak az életükkel, a munkájukkal, sokszor a vitájukkal a szociális szakmához, annak az 1980-as évektől való újjászületéséhez, az érdemes a megőrzésre és továbbadásra.
Szinte mindegyikük saját feldolgozhatatlan traumájával küzdött. Háborúban vagy közvetlenül azt követően születtek; többen a családjukat vesztették el; mások súlyos betegséggel harcoltak, vagy hozzátartozójuk volt súlyos beteg; voltak, akik a börtönt megjárták 1956-ot követően. Jellemző azonban rájuk, hogy nehéz egyéni sorsukat elfogadva, másokért kezdtek el dolgozni.
Különös azonosság volt bennük, hogy szociális érzékenységből példát mutatva, konkrét helyzetekben konkrét segítséget tudtak nyújtani. Ugyanakkor, ki – ki saját meggyőződése szerint, de képes volt elméleti szinten is megfogalmazni véleményét a szociálpolitika nagy kérdéseiről folyó vitákban, legyen szó a jóléti államról, a szociális piacgazdaságról, az esélyek egyenlőségéről, a személyiségről, a szociális ellátás formáiról, a kisebb vagy tágabb közösségről. Ma már látjuk, a demokrácia sokszínű. A társadalmi problémákra adott különféle válaszokból azt, hogy melyik időtálló, melyik az adott időszakban a legjobb válasz, majd a történelem dönti el.
Azonban bármelyik irányzathoz is tartoztak, vitáikban mindig a megoldást keresték: hogyan lehet mérsékelni a szegénységet, küzdeni a kirekesztés ellen, hogyan lehet a gyermekek helyzetén javítani, hogyan lehet a fogyatékosok önálló életvitelét biztosítani, hogyan lehet az idősek életét a legutolsó pillanatig méltósággal viselni. Küzdöttek a városi hajléktalanság, a kis települések gettósodása, illetve elsorvadása ellen, a családok szétesése ellen. Igyekeztek a rendszerváltást követő társadalmi sokk következményeit kivédeni: segíteni a munkanélkülieken, az adósságcsapdába kerülteken. Közvetlen segítséget nyújtottak éhezőknek, otthontalanoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt. Sokan közülük egyetlen támaszai voltak - saját személyükben - az intézményrendszer gyengesége következtében nélkülöző személyeknek. Ugyanakkor részt vettek a szociálpolitikai intézményrendszer átalakításában, a szociális oktatás megszervezésében.
Talán nem mindegyikük volt ’’hős’’ a szó irodalmi értelmében, de valódi hétköznapi hősök voltak, akik nap, mint nap szembenéztek a megoldhatatlannak látszó akadályokkal, s sok esetben le is győzték azokat.
Életükben a szakma legjobbjainak voltak társaik - néha ellenfelük. Mindenképpen igaz azonban, hogy az élcsapatba küzdötték fel magukat életteljesítményükkel. Ezt az is jól mutatja, hogy az Arcképcsarnok szakmai felhívásának megjelenésekor a kiállításon szereplők névsorát a szakma hagyta jóvá, illetve javasolta. Sajnos, az elhunyt kiválóságok listája jóval hosszabb a kiállításon most láthatókénál. (A napokban hunyt el például Gáti Ferenc, a legendás gyermekvédő, akinek mindenképpen ott lesz a helye a Szociális Pantheonban). Terveink és reményeink szerint éppen ezért folytatni szeretnénk az Arcképcsarnok bővítését és a honlap feltöltését. A honlapot, amit most a Szabó Ervin Könyvtár munkatársai alakítottak ki, a Szociális Szakmai Szövetség fogja üzemeltetni és bővíteni, a Szociális Innováció Alapítvánnyal partnerségben. A folytatásban pedig létre kívánjuk hozni a szociális szakma archívumát abból a célból, hogy a megjelent és kéziratban lévő írásokat egy helyen lehessen kutatni, olvasni, s megőrizni a jövő számára.
A könyvtár egyébként nagy rendező. Egymás mellé kerülhetnek emberek, akik életükben talán nem is váltottak két szót egymással. Ezért a szerkesztőknek izgalmas feladata lehet, hogy röviden megpróbálják bemutatni azt az informális és formális hálózatot, amin belül hajdani kollégáink érintkeztek, együtt dolgoztak. Ez tulajdonképpen egy elképzelt történelmi iwiw rendszer kapcsolati térképének rekonstruálását jelenti.
Voltak híres és szorosan együttműködő csoportok, párok. Ilyennek ismertük Solt Ottiliát és Pik Katit a SZETA-ban, Mezei Györgyöt és Bognár Szabolcsot a hajléktalan ellátás terén (gyakran összefogva az előző kettővel, de tény, hogy időnként konfliktusba kerülve egymással).
A formális és informális szociális rendszer egyik központi figurája Levendel László volt, aki mindenkivel kapcsolatban állt, aki az elmúlt évtizedekben szakmai munkát végzett, vagy akart végezni.
Diósi Ági is, aki a szegénység – cigányság – közösségépítés vonalán dolgozott, fentieken kívül Kemény Bertalannal együttműködött. Őhozzá kapcsolódott Szanyi Éva alkotópályája is, és ezen a területen alkotott maradandót Fodor Katalin.
A legfiatalabban, sajnálatosan korán elhunytak közé tartozott Zalabai Gábor, akinek azonban valahogy mindenki a kisugárzó körébe került.
Urbanek Judit történelmi iwiw-partnere Gondos Panni. A LARES – MINERVA páros valóban történelmi áttörést jelentett a két első nem-állami szociális ellátás megszervezésével a 80-as évek elején, és megtartásával addig, amíg az ilyen szervezet léte már természetes volt.
Ugyancsak leginkább Gondos Pannihoz kapcsolódott Pőcze Gábor, amikor több éven keresztül dolgoztak együtt a 80-as években a szociális asszisztensképzés tantervének kidolgozásában és annak több iskolában történő oktatásában. Gondos Anna életének harmadik nagy területe a családvédelem. Itt kapcsolódott össze munkássága Dizseri Tamáséval és Bartha Daisyvel a 80-as évektől, és Hoffmann Gertiével, már a 70-es évek elejétől.
A család – pontosabban a családszociológia - jelentette Mányai Judit fő oktatási és kutatási területét is, a nyolcvanas évek végétől. Egyik motorja a főiskolai, majd a BA szintű szociális munkás képzésnek. Illyés Sándor (kandidátus jelölt) tanítványa, Urbanek Judit tanári munkatársa, Zalabai Gábor tanára.
Illyés Sándor szerepe viszont egészen sajátos. Az Ő párja kétségtelenül Göllesz Viktor a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, akivel többek között a szociális képzés szakmai – modernizációs stratégiájának kimunkálásában, vagyis a korai specializációt nyújtó szociális szervező, illetve az általános alapozást biztosító szociális munkás-képzés megítélésében nem értettek egyet. Nem kisebbítve Göllesz tanár úr történelmi érdemeit, emblematikus tanári kisugárzását és szakmaszervezői képességét, a történelem ebben a vitában Illyés Sándor és a mögötte álló szakmai csoport álláspontját igazolta. Illyés Sándor jó minőségi érzékkel a távlatosabb fejlődést biztosító képzési koncepciót támogatta, s ezzel akkor döntően hozzájárult a szakma páratlanul gyors fejlődéséhez, felsőfokú képzési rendszerének elfogadtatásához, az Iskolaszövetség megerősödéséhez.
Ennek a folyamatnak alkotó embere volt elejétől fogva Szél Éva.
Helyzetüknél fogva is viszonylag különálló három, 50 évesen elhunyt, kiváló gyermekvédelmi szakember Hodász Zsófia, Remete Katalin és Ferenczi György, akik evvel együtt ezer szállal kapcsolódtak a szakmai reformmozgalmakhoz, Gáspár Károly munkája során figyelembe vette kezdeményezéseiket.
S végül Csalog Zsolt, aki egyszerre volt alakítója és krónikása a társadalmi reformért vívott bonyolult folyamatoknak a 70-es, 80-as évtizedekben, majd a rendszerváltás utáni években. Barátja volt Solt Ottiliának és Pik Katinak, de majdnem mindenkit ismert az Arcképcsarnokban „bemutatott” szakemberek közül. Ő tudná legjobban megírni ezt a rövid áttekintő-összefoglaló Bevezetőt ma is.
A névsor szakmai szempontból rendkívül sokszínű, jól mutatva ezzel azt a korszakot, amikor a „nem létező szociális problémákra” sokan, sokféle indíttatásból mégiscsak rábukkantak. Mi csak megköszönhetjük, hogy ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy ma egy sok problémával küzdő, de mégis gazdag, vegyes humán szolgáltató intézményrendszer, szakképzett munkaerő, alap – közép- és felsőszintű képző helyek hálózata, és végül, de nem utolsó sorban, a területet törvényesen felügyelő és irányító szakhatóság létezik. (Még ha egy kicsit talán túl gyakran változik is a koncepció) a komplex szociálpolitika társadalmi és önkormányzati szintű, valamint a szociális problémák emberi – közösségi szintű kezelésére – megoldására teljes intézményrendszer épült fel.
Abban, hogy az élő generáció részéről ez a főhajtás ebben a formában létrejöhetett, döntő szerepe volt a Szociális és Foglalkoztatási Minisztérium legfelső vezetésének, Kiss Péter miniszter Úrnak, Lamperth Mónika miniszter Asszonynak, Forgó Györgyné szakállamtitkár Asszonynak, és Dávidné Hidvégi Júlia főosztályvezető Asszonynak. Köszönet a támogatásukért, s a megtisztelő elismerésért, hogy kiállításunk a Szociális Munka Napja hivatalos programjaként kerül megnyitásra.
Ugyancsak szeretnénk megköszönni együttműködő partnereinknek az intenzív és lelkes közös munkát. Így a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójának, Fodor Péternek és Karbach Erika Osztályvezető Asszonynak és munkatársainak a honlap összeállítását megelőző kutatásért és annak elkészítéséért, működőképessé tételéért. Másik partnerünket, a Szociális Szakmai Szövetséget Márton Iza képviselte, s köszönetünk mellett reményünket is hadd fejezzük ki a honlap jövőbeni megtartása és fejlesztése iránt.
Szeretnénk nagyon megköszönni azoknak a kollégáknak a munkáját, akik önkéntes munkával, alapos kutatás után összeállították az általuk kiválasztott – javasolt – életmű bemutatását.
Kiváló szerkesztő kollégáinknak is igen hálásak vagyunk, hiszen szintén önkéntes munkával átolvasták, javították, szerkesztették, valamennyire egységesíteni igyekeztek, stb. a beérkezett anyagot. A kiállítás nyilván magán hordja a szerkesztés kompromisszumait – kérjük, fogadják azokat megértéssel.
A kiállítást Csizek Gabi, a Mai Manó Múzeum munkatársa rendezte – méltón az ügyhöz. Köszönjük invenciózus munkáját.
A Kiállítás szakmai bevezetőjét Ferge Zsuzsa írta. Nagyon köszönjük méltató és elemző szavait, hiszen aki ezeket leírta, az nem más, mint a szakma születésének alkotó, alakító és krónikás főszereplője.
Reprodukáltuk Szalai Júlia 1972-ben megjelent cikkét, amiben először ír a szociális munkáról hosszú évtizedek után. A cikk korszakos jelentősége magáért beszél.
Weiler Katalin szerkesztőtársunk személyes vallomása az Arcképcsarnok fontosságáról megerősített bennünket abban, hogy szükség van mindarra, amit a kiállítás, honlap és archívum terv tartalmazott.
És végül, de nem utolsósorban, hadd köszönjük meg a Szociális Innováció Alapítvány munkatársainak odaadó, aprólékos munkáját.
Avval zárjuk a Bevezetőt, hogy reméljük, az Arcképcsarnok gyűjteményének segítségével élőbbé válik kapcsolatunk a szociális szakma múltjával. A honlap bármikor kinyitható, letölthető a kollégák és a diákok számára. A kiállítás körútra indul, de állandó kiállítási dokumentumként is jelen lehet például szociális képző intézmények folyosóin, kollégák szobáiban, kiadványokban. Legyen élő dialógusunk múltunkkal, hogy jól értsük a jelent, és jobban el tudjuk képzelni – tervezni a jövőt.
Budapest, 2007. november 12.