Szociológiai Társaságokról bővebben: Ukrajnai Szociológiai Társaság

A Szociológiai Gyűjtemény rovatának következő bejegyzését olvashatják, melyben havonta bemutatunk egy-egy szociológiai társaságot a világ különféle pontjairól, összefoglalva a társaságok munkásságát. Mai bejegyzésünkben az Ukrajnai Szociológiai Társaságról (Sociological Association of Ukraine) olvashatnak.

A SAU logója
Forrás: sau.in.au

A szociológiai tudománya Ukrajnában 1968-ban kezdett el kibontakozni, az Ukrajnai Tudományegyetem Filozófia Intézetében (Institute of Philosophy of Academy of Sciences of Ukraine). Az Intézetben elkezdődött sikeres munka végül oda vezetett, hogy két évtizeddel később megalapították a Szociológiai Intézetet. Az Intézet alapvető kutatási fókuszai az ukrajnai társadalom, annak modern sajátosságai, a nyilvánosság átalakulása, valamint az ezredforduló óta végbemenő társadalmi változások.

A Társaság, amely a Szociológiai Intézeten belül működik, munkacsoportokba rendeződve végzi munkáját. Foglalkoznak rétegződéssel, társadalmi megkülönböztetéssel, a társadalomszerkezet változásának tendenciáival, a lakosság tömegtudatával, gazdasági folyamatokkal, egészségszociológia, az ukrajnai elitek és a civil szervezetek kapcsolatával, valamint társadalomtörténettel és módszertannal is. A Társaság a csernobili atomerőmű-katasztrófa hosszútávú hatásait is vizsgálja. A Társaság tagjai és kutatói évente több segédanyagot és könyvet szerkesztenek diákok, a szociális szféra és a kormányzati szervek számára, mellyel a szociológiai kutatásaik eredményeit és magát a tudományt is szélesebb körben tudják ismertetni velük és az ukrán társadalommal.

Kutatásaik során mind kvalitatív és kvantitatív módszereket is használnak, számos kérdőívet és adatbázist kezelnek, ezáltal hatalmas és széleskörű adathalmazzal rendelkeznek a társadalomról. Tagjaik között helyi szociológusok, kutatók, doktori és egyetemi hallgatók is vannak, akik munkájukkal a Társaság sikerességét és a szociológiai tudomány jelenlétét biztosítják. Munkásságukba a folyóirat-szerkesztés is beletartozik, mivel 1997 óta saját folyóiratot kezelnek, Sociology: it's theory, methods, marketing címmel, amely ukrán és orosz nyelven jelenik meg. Az Ukrajnai Szociológiai Társaság a Nemzetközi Szociológiai Társaság (ISA) tagja, de más nemzetközi szervezetekkel is együttműködnek.

Forrás:
https://i-soc.com.ua/en/institute/

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online