Ezt a cikket 2021. 10. 07 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közönségtalálkozó Bereményi Gézával

A program logója és szologenje. Együtt. Működik!

Bereményi Géza fényképe aktuális könyve borítóján

A Libri irodalmi díj nyertese 2021-ben Bereményi Géza Magyar Copperfield című regénye lett.

A szerzővel 2021. október 6-án (szerdán) 18 órától a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának Ötpacsirta Szalonjában találkozhatnak az érdeklődők. Bereményi Géza a Nemzet Művésze, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, akivel gazdag pályájáról Farkas Ferenc beszélget.

Helyszín: Ötpacsirta Szalon, VIII. Ötpacsirta utca 4.

A belépés ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a farkas.ferenc@fszek.hu e-mail címen lehet, a résztvevők létszámának megadásával. A sikeres regisztrációról visszajelzést küldünk. Kérjük, ha mégsem tud részt venni a programon, e-mailben jelezze.

A rendezvényen a 484/2020. (XI.10.) Kormányrendelet 6/C. § alapján kizárólag védett személyek vehetnek részt, illetve a 18 év alattiak védett felnőtt kíséretében. Védettségi igazolvány szükséges.

Mindenkit szeretettel várunk!

Az Országos Könyvtári Napok hivatalos honlapja

az Informatikai és Könyvtári Szövetség valamint a Nemzeti Kulturális Alap logói

A rendezvényeket a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.


A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.

Információ

Központi Könyvtár

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:
A Sárkányos Gyerekkönyvtár nyitvatartása itt olvasható.

Kölcsönzési határidő hosszabbítása:
06 1 411 5060

Információ, tájékoztatás:
06 1 411 5019

További elérhetőségeink

Vezető és elérhetősége:
E-mail: kktitkar@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 411 5017
Vezető: Farkas Ferenc
igazgató
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online



Facebook link Facebook link Facebook link Youtube link blog link