Ezt a cikket 2022. 08. 10 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zöld hírek: Sir David Attenborough újabb kitüntetése

Sir David Attenborough Nagy-Britannia legismertebb természettudósa, dokumentumfilmese, filmrendezője. A világban pedig az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik úttörőjeként tartják számon. 

Legújabb elismerését, a Szent Mihály és Szent György Rend nagy lovagkeresztjét júniusban a wales-i hercegtől kapta meg a televíziózás, a műsorkészítés és a természetvédelem területén tett szolgálataiért. 

Sir David Attenborough Forrás: Moly

Károly herceg a windsori kastélyban tartott ünnepi ceremónián tüntette ki a 96 éves természettudóst, akit korábban 1985-ben az angol királynő lovaggá ütött, vagyis lovagi címmel is büszkélkedhet. 

Munkásságát a tudományos világ számtalan kitüntetéssel jutalmazta eddig is: több tucat állat- és növényfajt neveztek már el róla és érdekességként egy kutatóhajó is viseli a nevét 

Természettudósként élete során a világ vezető természetfilmjeinek készítőjévé vált, legismertebb alkotásai pl:  „A kék bolygó” (2001), „Emlősök élete” (2002), „A Föld bolygó” (2006), “Egy élet a bolygón” (2020) 

Egy élet a bolygón című kötet borítója a szerző fotójávalForrás: Moly.hu

A filmek mellett számos könyvet is írt bolygónk élővilágáról és azok védelmének fontosságáról. Kötetei közül a legfrissebbek pl: 

  • Egy ifjú természettudós történetei. Állatkerti gyűjtőutak; ford. Makovecz Benjamin; Park, Bp., 2019 (Titokzatos állatok nyomában címen is) 
  • Utazások a világ túlsó felére. Egy ifjú természettudós újabb történetei; ford. Szabó Olimpia; Park, Bp., 2019 
  • David Attenborough–Jonnie Hughes: Egy élet a bolygónkon. A szemtanú vallomása – és látomás a Föld jövőjéről; ford. Makovecz Benjámin; Park, Bp., 2020 

Könyvtárunk állományában filmes munkái és könyvei is megtalálhatóak.

Könyvtár katalógusa

Kép forrása

Információ

Központi Könyvtár

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:
A Sárkányos Gyerekkönyvtár nyitvatartása itt olvasható.

Kölcsönzési határidő hosszabbítása:
06 1 411 5060

Információ, tájékoztatás:
06 1 411 5019

További elérhetőségeink

Vezető és elérhetősége:
E-mail: kktitkar@fszek.hu
Telefonszám:
06 1 411 5017
Vezető: Farkas Ferenc
igazgató
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online



Facebook link Facebook link Facebook link Youtube link blog link