Ezt a cikket 2022. 06. 11 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nekem az olvasás

a program plakátja a beszélgetés résztvevőinek fotóival

Az olvasás fontosságáról, a motivációinkról, a meghatározó élményekről és az olvasás hatásairól Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakozó; Tari Annamária pszichológus; Varga Livius, a Quimby együttes tagja és Gombos Péter olvasáskutató beszélget a Nekem az olvasás pódiumbeszélgetés keretében. Moderátor Farkas Ferenc, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának vezetője.

A téma iránt érdeklődőket szeretettel várjuk 2022. június 11-én szombaton 14 órára a 93. Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri színpadához. A részvétel ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Szervező:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Az eseményre Budapest Főváros Önkormányzata kezdeményezésére és támogatásával 2023-ban megvalósuló Budapest Könyvfőváros programsorozatra készülve kerül sor.

A rendezvény a 93. Ünnepi Könyvhét programjaként valósul meg.

A FSZEK által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

Plakát: FSZEK