Állatok Világnapja: Házi kedvencek
2024. október 4-én pénteken 16 órától 19 óráig kézműves foglalkozást tartunk a Lehel utcai Könyvtárban.
Az állatok és a természet védőszentje, Assisi Szent Ferenc emlékére október 4-én tartjuk az Állatok Világnapját. Könyvtárunk már tavaly csatlakozott az "Állatbarát Könyvtár Program"-hoz, így többek között fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megismerkedjenek a felelős állattartással. Kézműves foglalkozásunkon házi kedvencek készülnek, egyben kölcsönözhető könyveinket is ajánljuk.
A foglalkozás vezetője Budavári Klára.
Várunk minden kedves érdeklődőt, kicsit és nagyot, gyermeket és szülőt egyaránt! A foglalkozás ideje alatt folyamatosan be lehet kapcsolódni.
Az esemény regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a fszek1304@fszek.hu címen lehetséges vagy a Lehel utcai Könyvtárban személyesen. A létszám a helyi kapacitás miatt korlátozott (max. 8 fő).
A regisztrációhoz kötött programokhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztató ide kattintva érhető el.
A program az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozaton belül valósul meg.
A könyvtárak által szervezett programokon a részvétel ingyenes. A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.
Plakát: FSZEK
A rendezvényeket a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.