Ezt a cikket 2021. 09. 01 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

215 East 82nd St – Eszes Judit kiállítása

A kiállítás egyik fényképe, melyen egy fa mögött magasodó felhőkarcoló látható.Eszes Judit New York-ról szóló fotókiállítását 2021. augusztus végéig tekinthetik meg nyitvatartási időnkben! 

Kiállítónk bemutatkozásából idézünk: 

"2017 és 2019 között másfél éven keresztül dolgoztam New Yorkban az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat munkatársaként. A könyvtár címét – 215 East 82nd St - választottam a fotókiállításom címének is, tisztelegve az 1955 óta működő intézmény előtt. A magyar nyelvű irodalom New York-i központjaként és a helyi magyar diaszpóra közösségi és kulturális bázisaként, különleges hangulatával és változatos látogatókörével a könyvtár számomra is inspirációt adott. New York-i sétáim során igyekeztem olyan pillanatokat kiragadni a város életéből fényképezőgépemmel, amelyek a sokak számára már ismerős helyszínek ábrázolása mellett a hétköznapi pillanatok hangulatát is visszaadják. New York hálás fotótéma, a város állandó és sokszor kaotikusnak tűnő lüktetéséből adódóan a kompozícióalkotás lehetőségei rendkívül sokszínűek. Akkor kezdtem igazán otthon érezni magam ebben a városban, amikor sikerült megtalálnom azokat a csendes és nyugodt helyszíneket és pillanatokat, amelyek lehetővé tették az elmélyülést, a néma szemlélődést, amelyek segítettek egyensúlyba hozni az intenzív környezeti hatások és a felgyorsult életritmus következményeként megbillenő belső harmóniát. A magyar könyvtár is azon nyugodt szigetek egyike volt számomra, ahol megtapasztalhattam az otthonokra jellemző békét és biztonságot."

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Fénykép a kiállítótérről, a falra rögzített fotókkal.

Fotó: FSZEK

Információ

Bíró Mihály utcai Könyvtár (Pesterzsébet)

1203 Budapest, Bíró Mihály utca 7.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek2002@fszek.hu​
Telefonszám:
(1) 283-0872
Vezető: Oravecz Krisztina
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online