12 találat: könyvújdonságok

Az elmúlt 12 hónapban gyűjteményünkbe került sok zenei könyv közül kiválasztottunk 12 különösen izgalmasat. Ezek a könyvek számos témát ölelnek fel a zenetörténettől a zenepedagógián keresztül a hangszerjátékig. Íme szubjektív toplistánk az elmúlt év újdonságaiból!

Könyvtárunk újranyitása után a könyvek rögtön kölcsönözhetők lesznek, de érdemes rákeresni a katalógusban, van-e éppen elérhető példány belőlük.

1. ZENETÖRTÉNET Robin Wallace: Beethovent hallani

Rengeteg szempontból feldolgozták már Beethoven munkásságát, de arról még nemigen olvashattunk, hogyan változtatta meg a siketség a nagy komponista viszonyát a zenéhez, hogyan került egyre közelebb mestersége fizikai és vizuális dimenzióihoz, alkalmazkodva a helyzethez. Robin Wallace zenetörténész nem tartja emberfeletti hősiességnek Beethoven válaszát a sorscsapásra, inkább azt keresi benne, ami nagyon is emberi. Érzékenyen közelít a témához, már csak azért is, mert szoros személyes tapasztalata van a siketségről: felesége nyolc éven keresztül élt hallásvesztéssel. 2020-ban születésének 250. évfordulója miatt világszerte kiemelt figyelem irányult Beethovenre (mi blogunkon külön Beethoven-rovatot indítottunk), a könyv megjelenése is e figyelem örömteli eredménye.

 

2. ÉLETRAJZ Cate Haste: Alma Mahler, egy szenvedélyes élet

Alma Mahler kivételesen összetett személyiség volt. Kihívó, nehezen elviselhető, karizmatikus, nagylelkű, szenvedélyes és öntörvényű. Folytonos hódolat tárgya, akit ugyanakkor gúny és megvetés is kísért. Évtizedeken keresztül ő volt a bécsi elit egyik központi alakja – Mahler, Kokoschka, Gropius, Werfel múzsája. Cate Haste ezt a máig élő legendát, ellentmondásos személyiséget próbálja megközelíteni olvasmányos, izgalmas, önálló kutatásokkal alátámasztott életrajzában. Alma Mahlerről számos könyv jelent meg magyarul is az utóbbi években, de Cate Haste munkáját kiemeli a többi közül, hogy forrásul felhasználja Alma részben máig kiadatlan naplóit is.

 

3. OPERA Birgit Nilsson: La Nilsson - opera az életem

Birgit Nilsson minden idők egyik legjelentősebb operaénekesnője volt, olyan művész, amilyen nem sok születik egy évszázadban. Az operajátszás-történet egyik aranykorában volt világsztár, olyan korszakban, amelyben – az ő szavaival élve – „kész botránynak” számított, ha egy felvonás végén csak háromszor tapsolták ki a szereplőket a függöny elé. Önéletrajzában jókedvűen, elragadó stílusban mesél gyerekkoráról, tanulmányairól, pályakezdő éveiről, nagy sikereiről, hangfelvételeiről, rajongóiról. Szinte mindent megtudunk, amire egy operabarát kíváncsi lehet: személyes történeteket nagy énekesekről, háttérinformációkat a világ nagy operaházairól, azok igazgatóiról, kulisszatitkokat a művészi éneklés technikájáról.

 

4. ZENEIPAR Chris Dromey, Julia Haferkorn (ed.): The Classical Music Industry

Az angol nyelvű tanulmányokat tartalmazó kiadvány a kortárs komolyzenei ipar számos aktuális kérdését járja körül. Külön szöveg foglalkozik például a szerzői jogokkal, az átalakuló lemeziparral és üzleti modellekkel, a művészmenedzsmenttel, a komolyzenei versenyekkel, a komolyzenei ipar belső egyenlőtlenségeivel, osztály- és genderkérdéseivel. Szóba kerül, milyenek a művészek karrierlehetőségei a digitális korban, melyek a komolyzenei koncertszervezés, kurátori munkakihívásai, hogyan alakul a komolyzene és a rádió kapcsolata. A szakemberek és a téma iránt érdeklődők a magyar viszonyokra is adaptálható nemzetközi kitekintést kaphatnak a könyvből.

 

5. ZENEPEDAGÓGIA Tiszai Luca: Zene és transzferhatás

A kissé ijesztően hangzó transzferhatás szó egyszerűen a tanultak új szituációban való alkalmazását vagy az elméleti tudás gyakorlati hasznosításának képességét jelenti. Az énektanárok, zenepedagógusok számára rendkívül hasznos kis könyv némi elméleti bevezető után olyan zenei gyakorlatokat, játékokat mutat be, amelyekkel a zenén keresztül fejleszthetők a gyerekek egyéb képességei, például mozgásuk, figyelmük, matematikai és gondolkodási funkcióik, írás-olvasási készségük. Ha a pedagógus nem a transzferhatásra törekszik, „csak” élvezetes ének-zene foglakozásokat szeretne tartani, akkor is remek ötleteket meríthet a könyvből.

 

6. HANGSZERJÁTÉK - GITÁR Brezvai Edit (szerk.): Gitár kezdőknek

Ez a magazinos megjelenésű, sok képpel, kevés szöveggel operáló kiadvány a tudnivalókat listákkal, kiemelésekkel teszi emészthetővé. Alcímének megfelelően tényleg szinte mindent tartalmaz, amit egy kezdőnek a gitározásról tudnia érdemes. Szó esik itt a hangszer kiválasztásáról, a húrozásról, az ujjak bemelegítéséről, aztán a legfontosabb akkordokról, a különböző technikákról, skálákról, műfajokról, a zene digitális rögzítéséről. Alapvetően fontos ismeretek látványosan, színesen tálalva – egy ilyen könyv nemcsak segít a kezdő gitárosnak, de fenntartja a lelkesedését is. Átlapozva a kiadványt mi is kedvet kaptunk, hogy gitárt ragadjunk a kezünkbe!

 

7. HANGSZERJÁTÉK - HEGEDŰ Jo Nardolillo: Violin Secrets - 101 strategies for the advanced violinist

Az előző könyvvel ellentétben ez az angol nyelvű munka nem kezdőknek, hanem haladó játékosoknak – hegedűsöknek – szól. A remek Secrets for… könyvsorozatban jelent meg, és a korábbi kiadványokhoz hasonlóan hasznos tanácsokat ad, mesterfogásokat mutat be hangszeres zenészeknek. Jo Nardillo amerikai hegedűművész és -tanár tíz fejezetben veszi sorra a legfontosabb témákat: intonációs problémák, a bal kéz használata, váltások, vibrato, hangszín, gyakorlási és előadási stratégiák, kamara- és zenekari játék.

 

8. KÖNNYŰZENE - ÖNÉLETRAJZ Presser Gábor: Presser könyve

Presser Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja, ő hogyan élte meg a Presser-sztorit. Azt a történetet, aminek hosszabb vagy rövidebb fejezeteit oly sokan ismerik az Omegától (1967) az LGT-n át – leginkább a dalain keresztül. A személyes hangú életrajzi könyvből új megvilágításba kerülnek egy legendás korszak ismert (és ismeretlen) történetei, beleshetünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és olvashatunk a „barátok és ellenségek” közt munkával eltöltött több mint 50 évről. Presser megírta 2020 egyik legjobban várt könyvét, érdemes előjegyezni!

 

9. KÖNNYŰZENE - ROCKTÖRTÉNET Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János: A magyarock története

14 év után átdolgozott, bővített kiadásban jelent meg a szerzőpáros nagyszabású, hiánypótló munkája, amely szándéka szerint több mint hazai rocktörténet. Olvasható olyan kultúrtörténetként is, amely mindent felölel, ami a huszadik század második felében a populáris zene területén történt. A rengetegfotóval illusztrált, méreteiben is impozáns könyv célja ma is ugyanaz, mint 14 éve. A „magyarock” társadalmi-kulturális-zenei gyökereinek bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult stílusok ismertetésével, a kiemelkedő előadók pályafutásának és műveinek értékelésével szeretné elérni, hogy a műfaj végre Magyarországon is a helyére kerüljön. Nagyon ajánljuk mindazoknak, akik átélték a magyar 60-as, 70-es éveket, és azoknak is, akik szeretnék megismerni ezt az időszakot.

 

10. KÖNNYŰZENE - TUDOMÁNYTÖRTÉNET Ignácz Ádám: Milliók zenéje.

Populáris zene és zenetudomány az államszocialista Magyarországon Az utóbbi években a hazai könnyűzene és a második világháború utáni magyar (kultúr)politika kapcsolatának vizsgálata gyümölcsöző kutatási témává vált. Ignácz Ádám könyve mindenekelőtt azt kívánja bemutatni, hogy az államszocialista Magyarországon milyen zenetudományi és zeneszociológiai koncepciók mentén közelítettek a populáris zenei jelenségekhez, hogyan válhatott a populáris zene akadémiai kutatások tárgyává. A könyv középpontjában a Rákosi-korszak, valamint a Kádár-korszak első évtizedének zenei diskurzusai állnak, de kiemelt figyelmet kapnak a zene esztétikai, társadalmi, politikai szerepéről folytatott közéleti viták is. A szerző megközelítése új szempontokat nyújt a magyarországi populáris zene múltjának feldolgozásához.

 

11. GYERMEKKÖNYV Vibók Ildi, Faltisz Alexandra: Antonio Vivaldi - A négy évszak

Karnevál idején bármi megtörténhet, pláne a varázslatos Velencében. Így Tóni – a történet hőse – cseppet sem lepődik meg, mikor a nagy forgatagban hirtelen fölkapják, és egy szempillantás alatt egy apró boltocskában találja magát, ahol négy Maszka – a Tavasz, a Nyár, az Ősz és a Tél – vetélkedik azon, melyikük a legfontosabb. Lesz-e győztese a maszkák versengésének? És mi köze mindennek Vivaldi gyönyörű muzsikájához? Erről mesél Vibók Ildi, a történetet pedig Faltisz Alexandra varázslatos rajzai keltik életre. A CD-mellékleten fölcsendül Vivaldi zenéje. A szépséges könyvet óvodás korú gyerekeknek – és persze szüleiknek – ajánljuk.

 

12. TÁNC Major - Pió - Lukácsy: Győri balett 40

A magyar tánctörténet jelentős pillanata volt, amikor 1979-ben a Balettintézet végzős osztálya társulatot alapított Győrben. Vezetőjük Maurice Béjart világhírű együttesének szólótáncosa, Markó Iván lett, aki alkotótársával, Gombár Judittal számos sikerdarabot készített. A lendületes csapat hamar meghódította a hazai és a külföldi közönséget. 1991-től Kiss János progresszív, újító szellemű vezetése alatt a társulat neves vendégkoreográfusokkal dolgozott együtt. A 40 éves Győri Balett diadalútját visszaemlékezéseken és Major Rita tánctörténész tanulmányán keresztül, rengeteg fotóillusztrációval mutatja be az MMA Kiadó jubileumi kiadványa.

 

Ajánlónk a könyvek fülszövegeinek, előszavainak felhasználásával készült. 

Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin (osztályvezető)
Beiratkozás

Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
200 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1100 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 6600 Ft
6 hónapra: 4600 Ft
3 hónapra: 3300 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 9500 Ft
6 hónapra: 6600 Ft

Kedvezmények

Online