Beszámoló Luxné Dr. Prehoda Anna A vörösiszap-katasztrófa személyes történetei: Társadalmi traumafeldolgozás című könyvének bemutatójáról

A könyv borítója
Fotó: FSzEK

A Szociológiai Gyűjtemény mai bejegyzésében a december 2-án bemutatott könyvről lesz szó. Könyvünk tárgya nem egy mai történés, de nem is a múltról szól. Inkább arról, ahogy valami múlttá lesz. Az a valami, ami megtörtént, de nem tud megtörténtté válni, betölti, kitölti, átitatja a jelent, beszivárog, beivódik a jelen minden zegébe-zugába, miként a szétömlő vörösiszap a házak falaiba, a földbe, a hajszálrepedésekbe, és fölőrli a jövőt.

Luxné Dr. Prehoda Anna A vörösiszap-katasztrófa személyes történetei: Társadalmi traumafeldolgozás című könyvének bemutatóján jártunk, melyet a L'Harmattan Kiadó, a PPKE BTK Szociológiai Intézete és az MSZT Kvalitatív szakosztálya szervezett a Kossuth Klubba. A kötetet Dr. Németh Krisztina (KRTK RKI, tudományos munkatárs) és Dr. Antal Z. László (ELKH TK, külső munkatárs) méltatta, a moderátor Dr. habil. Bögre Zsuzsanna (PPKE BTK, egyetemi docens) volt.

E könyv középpontjában egy társadalmi trauma feldolgozása áll: az, hogy miként lehetett kijönni abból, ami jelenbe merevít, miként lehetett múlttá tenni azt, ami az idő múlásával sem tud múlttá lenni, miként lehet megbirkózni a sebekkel, amiket az idő sem gyógyít be – azaz hogyan lehet földolgozni egy traumát. Luxné Dr. Prehoda Anna munkájának nóvuma, fejtette ki Németh Krisztina, éppen ebben áll: nem ragad bele maga is a traumába, miként a legtöbb, ezzel foglalkozó társadalomkutató, hanem a földolgozásra koncentrál.

Ezért a könyvnek a bemutatón is felidézett mottója: „A felejtés ellen” és az előszó helyett Milan Kundera: A nevetés és felejtés című regényéből választott idézet nem úgy olvasandó: vissza kell hozni az idővel egyre távolodó, zsugorodó, homályba vesző és körvonalait vesztő múltat, különben semmivé lesznek azok körvonalai, akiké ez múlt, s nem marad belőlük semmi, csak a puszta jelen, mely a halál felé cammog. Hanem inkább úgy, hisz’ a traumafeldolgozás pont erről szól, hogy feledésbe nem süllyedni hagyni, szembenézni és megmunkálni azt, ami az enyhülést ígérő felejtéssel sem hoz enyhülést, mert nem szűnik meg hatni.

Antal Z. László abban látja Luxné Prehoda Anna munkájának nóvumát, hogy az a személyes történetekből (élettörténeti interjúk összehasonlító elemzésével) rekonstruálja a társadalmi traumafeldolgozás folyamatát. A szerző célja – miként könyvében írja is – az volt, hogy feltárja, mely társadalmi kapcsolatformák hogyan járulnak hozzá az egyén traumafeldolgozásához egy olyan katasztrófát követően, mint a vörösiszapömlés.

Ennek során – többek között – arra jut, hogy a családi kapcsolatok szerepe a legmeghatározóbb a trauma feldolgozásának folyamatában. Luxné Prehoda Anna ezt tartja kutatása legfontosabb következtetésének, és Antal Z. László is kiemelte e következtetés fontosságát. Ám a családi kapcsolatok, legyen bármennyire is jól működők, önmagukban nem elégségesek, hiszen a kutatás egy másik következtetése szerint az egyéni traumafeldolgozást leghatékonyabban azok a magyarázó keretek segítik, amelyek a társadalmi emlékezés részeiként kerülnek az egyén birtokába.

Luxné Prehoda Anna kutatói látásmódját Németh Krisztina szerint egyfajta köztesség, kevertség jellemzi, minthogy felold bizonyos dichotómiákat. Egyrészt a természet és társadalom dichotómiáját. Éspedig azzal, hogy az elméleti keretek kidolgozása során a katasztrófa- és a társadalmi traumaelméleteket összedolgozza. A katasztrófák – legyenek természetiek vagy ipariak – olyanok, hogy megtörténnek velünk, és jóllehet a természeti esetében nincs felelős, az ipari esetében viszont nagyon is lehet, ám a katasztrófa egyik esetben sem szándékos-tudatos tettek következménye, amiért is szigorú értelemben véve nincs tettes. Ennyiben a természeti és ipari katasztrófák, mely utóbbiak egyébként önmagukban is a természeti és társadalmi dichotómiájának föloldásai, hiszen önmagukban is természeti-társadalmi hibridek, hasonlatosak egymáshoz. A társadalmi trauma viszont szándékos-tudatos tettek eredménye, vagyis szigorú értelemben véve van tettes. E kettő, a katasztrófa- és a traumaelméleteket, a természeti és társadalmi, vagyis a van tettes, nincs tettes dichotómiáját Luxné Prehoda Anna azzal tudja egymásba dolgozni, hogy zárójelbe teszi a tettes kérdését, és azok megélt-elbeszélt tapasztalatát helyezi a középpontba, akikkel a vörösiszap-katasztrófa megtörténik.

A másik dichotómia, amit Németh Krisztina szerint Luxné Prehoda Anna felold, a személyes-egyéni és a társadalmi dichotómiája. Egy traumát voltaképp az vált ki, mondja Németh Krisztina, hogy ami számunkra természetes, megszokott, mindennapi, magától értetődő, amiben nap mint nap benne létezünk, amik vagyunk, az az egyik pillanatról a másikra semmivé válik, miként az a vörösiszap-katasztrófa esetében is történt. A veszteségek tehát, például az otthon, annak elvesztése, amihez kötődünk, személyes, személyünket-identitásunkat érintő veszteség, a trauma pedig minket száll meg, mint egyéneket, mi több, magunkba is zár, el is szigetel. Mármost Luxné Prehoda Anna devecseri traumafeldolgozásról szóló és egyéni élettörténeti interjúkon alapuló könyvének főszereplői nem az egyének, hanem a kisközösségekbe ágyazott egyének. Az interjúk elemzésekor ugyanis nem arra koncentrál, mi történt az egyénnel, hanem arra, hogy adott társadalmi kontextusban mi történt vele. Ily módon megtalálja és feltárja azt, ami az egyéniben-személyesben társadalmi, s oldja fel az egyéni-személyes és társadalmi dichotómiáját.

Minden kutatás esetében alapvető kérdés, emlékeztetett Németh Krisztina, hogy mi a kutató pozíciója. Ezzel kapcsolatban Antal Z. László színes elbeszélésből is megtudhattuk, hogy Luxné Prehoda Anna először 2010 októberében önkéntesként volt jelen Devecserben, védőruhában, maszkban; aztán egy hónapra rá, 2010 novemberében kutatóként tért vissza oda, diktafonnal, majd 2013 augusztusában ismét, témavezetője, Bögre Zsuzsanna kutatótáborában részt vevő hallgatókkal együtt. Tehát mielőtt elkezdett volna kutatni, benne volt a dolgok sűrűjében, későbbi kutatása tárgyában, így volt neki egy nemkutatói, személyes-közvetlen tapasztalata, érintettsége. Ebből két dolog következik, mutatott rá Németh Krisztina. Az egyik az, hogy Luxné Prehoda Annának valamiképp meg kellett teremtenie a távolságot kutatása tárgyától, ez minden kutatás elengedhetetlen feltétele. A másik az, hogy nemcsak a károsultak elbeszélt érzelmei-tapasztalatai, hanem Luxné Prehoda Anna saját érzelmei-tapasztalatai is ugyanezen kutatás-elemzés tárgyai lehettek volna.

Vagyis nem lettek, ami természetesen nem hiba. Mindazonáltal bizonyos kutatói érdeklődéstől vezérelve megpróbálhatjuk feltárni, hogyan tesz szert egy, a dolgok közepében benne lévő kutató a dolgoktól való távolságra, hogy olyasmit lásson, amit e távolság nélkül nem látna. Hogy ezt illetően jutunk is valamire, az már csak azért is esélyes, mert a devecseri kutatásból, annak első fázisából először szakdolgozat készült (2011), aztán doktori disszertáció (2017), majd az idén megjelent könyv (2021). Ezeket összevetve minden bizonnyal megtudunk valamit arról, hogyan is jött létre az a bizonyos nélkülözhetetlen távolság.

A könyvbemutatón készült kép
Fotó: FSzEK

Információ

Szociológiai Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: szociologia@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5031
Vezető: Kerékgyártó Ágnes
osztályvezető
Beiratkozás

Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
200 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1100 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 6600 Ft
6 hónapra: 4600 Ft
3 hónapra: 3300 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 9500 Ft
6 hónapra: 6600 Ft

Kedvezmények

Online